közlekedésbiztonság

Biztosítással rendelkező járművek nyilvántartása Franciaországban

2020.02.22.

2018-ban Franciaországban 175 személy vesztette életét közúti balesetben úgy, hogy a balesetben egy biztosítással nem rendelkező jármű is érintett volt. A francia Közlekedésbiztonsági Minisztérium Kutatóintézete (ONISR) szerint 700 000 személy közlekedik biztosítás nélkül.

Pontosan emiatt 2016. november 18-án kihirdették azt a törvényt, mely alapján a biztosítással rendelkező járműveket tartják nyilván. Ez a nyilvántartás hozzáférhető a rendőrség számára a közúti ellenőrzések során.

Ha egy járművet gyorshajtáson vagy piros lámpán való áthaladáson érnek, akkor a szokásos ellenőrzéseken felül a biztosított járművek nyilvántartásában is ellenőrzik a járművet. Ez utóbbi lekérdezés a szabálysértést követő 3 napon belül történik, mivel a törvény előírja a biztosítóknak, hogy 3 napon belül le kell jelenteniük a módosításokat, új szerződéseket a nyilvántartó rendszer felé. A nyilvántartás tartalmazza a biztosított által megkötött szerződéssel kapcsolatos információkat: a jármű rendszáma, a biztosító neve és a szerződés száma valamint érvényességi ideje.

Kiszűrik a biztonsítássla nem rendelkező járműveket Franciaországban (kép: motorcycleminds.org)

Amennyiben egy nem biztosított jármű szabálysértést követ el, és rögzítik, levelet küldenek ki a jármű tulajdonosának, melyben felkérik, hogy haladéktalanul rendezze a biztosítását. Ugyanakkor bírságot is szabnak ki rá a szabálysértés miatt. A biztosítás hiánya 500 eurós büntetést von maga után, de ha a szabálysértő 15 napon belül befizeti, akkor megússza 400 euróval.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....