kerékpár

Bicikliváros a Néprajzi Múzeumban

2014.04.19.

A budapesti és a szabadkai kerékpározás történetét mutatja be a Bicikliváros című kiállítás, amelyet Hammerstein Judit, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára nyitott meg a Néprajzi Múzeumban.

A biciklisek városa – A kerékpár történeti, néprajzi és művészeti aspektusai Szabadkán címmel 2011-ben rendeztek a Szabadkai Városi Múzeumban kiállítást, amely azóta vendégszerepelt Belgrádban, Nagybecskereken, Kikindán és Topolyán is.

Ez egészült ki a budapesti kerékpáros kultúrát tárgyak, szövegek és fotók segítségével bemutató anyaggal, így a két tárlat most együtt látható a Néprajzi Múzeumban.

„A kerékpár olyan, mint egy város: kormánya a helyi önkormányzati irányítás. A pedál az, ami hajtja a várost: a kereskedelem és az ipar. De a legfontosabb maga az ember, aki mozgásba hozza a kerekeket, és biztosítja a lendületet. Így ez a kiállítás valójában nem a kerékpárról szól, hanem az emberről a gép mögött. Az emberről, aki Szabadkán és Budapesten él, és azt a közlekedési eszközt használja, amivel leginkább átélhető a szabadság élménye” – mondta megnyitó beszédében Hammerstein Judit.

A biciklizés történetét felidéző kiállításon a klubok, sportesemények mellett megismerhetjük a Partizán Kerékpárgyár, Weiss Manfréd és a Csepel gyár múltját, illetve megjelennek különböző mesterek, boltok, javító- és építőműhelyek is. Megtudhatjuk, hogy a 19. századi velocipéd hogyan vált később munkaeszközzé, sportszerré, divatos kiegészítővé, a városi identitás fontos elemévé. A Bicikliváros szeptember 28-ig látogatható a budapesti Néprajzi Múzeumban.

Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....