utánpótlás

Beviszik a motorosokat az erdőbe? - Már dolgoznak rajta

2021.05.07.

Vegyes, vagy inkább negatív a megítélése a hazai endurós, és terepmotoros közösségnek. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy annak ellenére, hogy a felnőttként, felelősségteljesen a szabályok betartására törekvő hobbi, vagy versenysportolók imidzsét is tönkreteszi az a pár eszetlen, és felelőtlen „sporttárs”, akik mindenhol áthágják a szabályokat, ahol csak tudják, és ezzel aláássák a közös élni, és élni hagyni elvet.

 Itt az ideje utána járni a témának, létezhete olyan megoldás, ami megteremti az együttélést a terepmotorosknak, vadászoknak, erdészeknek, és túrázóknak. A témában László Márkkal, a Mad Boys Motorsport egyesület vezetőjével, és a magyar motorsport szövetség Enduro Szakág szakágvezetőjel beszélgettem.

Fotók:mams.hu/

Beszéljünk a terepmotorozásról. Ha jól tudom ez nagyon sokat jelent neked, és így tudsz is mesélni erről a különleges, és semmi mással nem helyettesíthető adrenalin bombáról, amit nyújtani tud. De előszöris tegyük tisztába a fogalmakat: mit is jelent az endúrórzás és krosszozás?

A motorok közül azokat soroljuk ide, amik alkalmasak arra, hogy szilárd burkolatú útról letérve is közlekedhessünk. Ennek két vállfaja van a krossz és az enduro. A két kategória közötti legnagyobb különbség, hogy a kroszmotorokat nem szerelték gyárilag lámpával, mivel ezeket közúton nem, csak zárt pályán lehet használni. Egy a lényeg, hogy akár hobbi, akár versenyszinten, de ezek a motorok a szabadság, és felfedezés életérzését jobban átadják, talán ez a plusz, amit hozzáad a motorozáshoz. Hiszen szinte bárhová eljuthatunk a motorral, ha letérünk az útról, mert a technika képes rá. Az enduro mint szó a jelentése kitartást jelent a versenyeken is, ha versenysportból indulunk ki. Ezek általában hosszútávú embert próbáló versenyek. a klasszikus enduro az két napos verseny, de van egy világbajnoki sorozat, ami hatnapos enduro verseny, amit már száz éve minden évben megrendeznek. Alapvetően, ha a versenysport részére megyünk át, akkor hosszútávó, egyenletes teljesítményt kell nyújtani, itt két napon keresztül van 4-5 órányi versenyidő, míg a krossznál rövidebb. Ezeken belül a megbízhatóság gép és pilóta részéről, hogy ezt a több napos versenyt tudja teljesíteni, a motorra figyelni, és hogy az ember beossza az erejét, ezek hosszútávú megterhelést jelentenek, és nagyon jó fizikai felkészültség, és rutinos motorkezelés is szükséges a teljesítéshez.

Sokkal nagyobb koncentrációt igényel egy ilyen motor kezelése, mint egy közúti motoré?

Itt, ha valaki kihagy egy edzést, már észre fogja venni, de ha egy hónap marad ki az már brutális lemaradást jelent. Lehet, hogy csak tíz percet tud motorozni azon a szinten, mint előtte.

A Bükkben és a Mátrában is nagyon sokan motoroznak, talán elmondható, hogy mindkét tájegység az illegális terepmotorosok paradicsoma. Mit gondolsz, milyen Magyarországon a megítélése a terepmotorosoknak?

Ez egy olyan téma, ami mindig is körbelengte ezt a szakágat. Sport oldalról mi próbálunk tenni ezügyben és folyamatos egyeztetések zajlanak másfél, két éve. De nem szabad összekeverni a sport, és a hobbi motoros részét. Ugyanúgy, mint az autósoknál, ott is vannak licenszes versenyzők, akik járnak edzésekre, versenyre, és készülnek a versenyekre, és van egy átlag társadalmi rész, aki csak szeret autókázni, és felmegy hó kocsizni a Bükkbe, ha esik egy kis hó. Ugyanezt le lehet vetíteni a motorosokra is, hiszen van a réteg, aki csak szórakozásból csinálja, de van, akinek többet jelent, és ők akár munka szinten végezhetik a versenyzői tevékenységet.

Ettől függetlenül kijelenthetjük, hogy nagy problémát jelentenek azok, akik illegálisan motoroznak a Bükk vagy Mátra természetvédelmi területein.

A probléma nem csak a Mátrára vagy a Bükkre vonatkozik. 2008-as az erdőtörvény, amibe bekerült az, hogy motorkerékpárral, quaddal, offroad járművel az erdőbe belépni tilos. Innentől ez azt jelenti, hogy nincs legális útja, hogy bemenjünk. De meg kell különböztetni, hogy erdő vagy út. Mert vannak utak, amik erdőn keresztül mennek és itt a KRESZ szabályainak megfelelően lehet közlekedni. A nagy probléma abból van, ha a krossz, vagy enduros csapattal a túrázók összefutnak az erdőben, vagy megzavarnak bármilyen erdészeti, vagy vadászati tevékenységet. Mi több oldalú egyeztetést indítottunk el 2019 nyarán az Egererdő Zrt.-nél a Magyar Motorspot Szövetség oldaláról. Illetve az Egererdő, vadásztársaságok, nemzeti park erdőfelügyelete, és minden olyan szerv, akik érinttettek az erdő kezelésében, fenntartásában. Mindenki egyetértett abban, hogy a mostani szabályozás nem jól működik, ebből fakadnak a konfliktusok. A teljes tiltás több mint tíz éve már aktív, mára viszont átcsapott olyanba, hogy ha mindent tilos, akkor mindent szabad. Az általunk képviselt irányvonal az lenne, hogy a szervekkel is egyeztetve, helyi szinten régiónkként lehetőséget biztosítani a sportszeretőknek arra, hogy hobbijuknak hódolhassanak. Tehát egy-egy területet kijelölni arra, hogy ott meghatározott időszakban lehessen legális körülmények között ennek a spotnak hódolni. Sajnos ehhez nagyon hosszú út vezet. Mi elindítottunk egy csatornát, ahol ennek a kidolgozása folyik. Ez az országos magyar vadászati védegylettel egy közös kommunikációban állapodtunk meg akár motoros, akár vadászati részről. Mivel a legtöbb konfliktus a vadászokat tevékenységükben megzavarva születik. Emiatt gondoltuk, hogy a kommunikációt egy országos vadászati szervezettel közösen indítjuk, ők is partnerek voltak ebben, így született meg egy közös kiadvány figyelemfelkeltő jelleggel. A háttérben folytatjuk más szervekkel a megoldását annak, hogyan lehetne ezt legálissá tenni, és olyan keretek közé zárni, ami nyilván százszázalékos megoldást mindenkinek nem jelenthet, de úgy látjuk nemzetközi példákon keresztül, hogy régiónként kijelölnek és megnyitnak területeket a motorosok felé az lehetne egy megfelelő megoldás, hiszen akkor ott koncentrálódhatna ez a tevékenység.

Ez a régió tájegységenként értendő?

Inkább erdészetekre hagyatkoznánk, hiszen megyéket átívelő szervezetekről van szó. Vannak már jelenleg is követendő példák meglévő, működő rendszerekről. Több egyesület is van, akiknél már elérhető a kijelölt területen motorozás.  Közülük a legeredményesebbek a Nagytarcsai Béta Motorsport Egyesület. Ők olyan szintre fejlesztették ezt a helyi vadásztársasággal, erdészettel, sőt még a rendőrséggel is, hogy folyamatosan közös akciókat szerveznek, melynek célja az illegális motorosok kiszűrése.  Az egyesület rendelkezik saját pályával, így a vadásztársasággal közösen szervezett akciók keretein belül az illegális motorozáson tetten ért motorokat próbálják legális útra, és az elérhető zárt pálya irányába terelni. Jól látható tehát, hogy vannak helyi szintű jól működő szerveződések, de nyilván országos szinten a törvényi kereteken belül kell rendbe tenni, hogy egy ilyen rendszer megfelelően működhessen, ehhez viszont hosszú évek kellenek.

Hozzászólna? Facebook oldalunkon várjuk véleményét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....