Beszállítók

Bővítette külföldi érdekeltségeit a Marso Kft.

2013.07.25.

Növelte külföldi telephelyeinek és érdekeltségeinek számát a gumiabroncs kis- és nagykereskedelmével, szervizével, illetve a teherabroncsok újrafutózásával foglalkozó nyíregyházi Marso Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.

A magyar tulajdonosi körrel rendelkező vállalat a gyártással nem foglalkozó gumiabroncs-kereskedő cégek között a legmagasabb árbevétellel rendelkezik, a hazai személy- és teherabroncs-piacot tekintve több mint 20 százalékos, mezőgazdasági abroncsoknál pedig több mint 50 százalékos a piaci részesedése.
    

Az országosan huszonkét telephellyel rendelkező, összesen 225 főt foglalkoztató nyíregyházi cég 2011-ben még 15,3 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 307,7 millió forintos adózott eredményt realizált. A következő évben azonban a gumiabroncsgyártók kapacitásnövelése miatt a felújítási piac csökkent, amelyet a Marso is elszenvedett, emiatt a társaság 2012-es árbevétele 14,5 milliárd forintra csökkent, és a 210,6 millió forintos adózás utáni eredmény is elmaradt a korábbi évitől.
    

A társaság tavaly több fejlesztést kezdett el, uniós pályázat keretében korszerűsítette a vállalatirányítási rendszerét és gépparkját, valamint folyamatosan bővítette a részben saját tulajdonban, részben franchise rendszerben működő kiskereskedelmi hálózatát. A Marso emellett - a bukaresti és a craiovai telephelyek létrehozásával - bővítette a Romániában működő leányvállalatát (Marsorom), és új érdekeltséget hozott létre Belgrádban is.
   

A társaság az idén uniós forrás segítségével fejleszteni és bővíteni akarja 9 ezer darabos kapacitású teherabroncs újrafutózó üzemét. A tervek szerint a kétezer négyzetméteres új gyártócsarnok révén tevékenység- és létszámbővítés is megvalósul. A szervizhálózat fejlesztése keretében a hódmezővásárhelyi szerviz újjáépítése kezdődhet el hamarosan, valamint a cég folytatja öt évvel ezelőtt megkezdett humánerőforrás-képzési programját.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..