repülőtér

Az oroszok nem, a németek jönnek Sármellékre

2015.04.07.

Számos európai repülőtérhez hasonlóan a Balaton melléki betonon sem landolnak az orosz nyaralójáratok idén tavasszal. A Németországból érkező járatok azonban napokon belül megérkeznek.

Nyaralók érkeznek a balatoni reptér termináljához. A németek hűségesen kitartanak

A rubel árfolyamának jelentős ingadozása, illetve az orosz gazdasági helyzet miatt az Utair légitársaság felfüggesztette a Moszkva-Sármellék járatait, az év második felében azonban már várható charterek érkezése. A hévizi szállodásokat ugyan nem vígasztalja, de nem egyedül a sármelléki repülőteret érinti ez a probléma, hiszen Európa-szerte több jelentős repülőtér is azzal kénytelen szembesülni, hogy orosz járatokat mondanak le, illetve lényegesen kevesebb gép érkezik. Orosz turisták ennek ellenére most is jönnek Hévízre, csak nem közvetlenül, hanem budapesti vagy bécsi leszállással.

Az azonban már biztos, hogy április 11-étől újraindulnak a hévízi Mutsch Ungarn Reisen szervezésében immáron másfél évtizede több német nagyvárost Sármellékkel összekötő charterjáratok, amelyek sora idén svájci, zürichi járatokkal is kiegészül. A Lufthansa és az osztrák InterSky gépein kívül a már szintén hagyományosnak számító drezdai, erfurti és lipcsei charterek ugyancsak közlekednek idén, változatlanul a német Salamon Reisen szervezésében, a Germania légitársaság repülőivel.

Újdonság idén a Balaton melléki repülőtér kínálatában a Green Travel által először indítandó törökországi charter. Antalyába a török Freebird légitársaság első gépe június 16-án indul és utoljára szeptember 1-jén érkezik, de az érdeklődés már most meghaladja az előzetes várakozásokat.

A múlt évben 33 ezer utas fordult meg a sármelléki repülőtéren. Az oroszországi helyzet miatt idén lassabb forgalomnövekedésre számítanak, de így is legalább 36 ezer utast várnak.  (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....