üzemanyagár

Az olajár emelkedését várják az elemzők

2016.09.29.

Valószínűleg nem lesz már ugyanolyan olcsó az olaj, mint az év elején a Raiffeisen Bank szakértője szerint, aki azt is elmondta, kérdéses, sikerül-e megállapodniuk az OPEC-országoknak a kitermelés csökkentéséről. Az ING Bank elemzője úgy vélte, csak jövő év második negyedében csökkenhet az üzemanyagok jövedéki adója Magyarországon a világpiaci olajárak várható emelkedése miatt.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) szerdán jelentette be, hogy napi 32,5-33 millió hordóra korlátozza a termelést a jelenlegi, becslések szerint 33,24 millió hordós napi szintről. A tagállamoknak 2008 óta első ízben sikerült ilyen megállapodásra jutniuk.
Virovácz Péter, az ING Bank elemzője az MTI-nek csütörtökön hangsúlyozta, hogy előzetes megállapodásról van szó, nem tudni, mely országokat érinti a napi 700 ezer hordós csökkentés, erről a novemberi ülésen Bécsben döntenek majd, ahol Oroszország is jelen lesz.

Hozzátette, már a várható csökkentésről szóló hírnek is jelentős hatása volt az olajárakra, a 45,8 dolláros hordónkénti ár 49 dollárra is felugrott az északi-tengeri Brent olajfajta esetében pár óra alatt. Megjegyezte, novemberig mindenképpen túltermelés lesz, így az olajár a hordónkénti 50 dolláros szintet, ami magyar szempontból fontos, várhatóan nem fogja átlépni. Tényleges kitermelés-csökkentési döntés esetén azonban 50-60 dolláros olajár is elképzelhető - tette hozzá.
Hangsúlyozta, Magyarországon a jövedékiadó-törvény módosítása értelmében negyedévente változik az adó szintje, így "teljesen mindegy", hogy 50 vagy 60 dollár lesz az olajár novemberben, december 31-ig biztosan magasabb jövedéki adóval kell számolni az üzemanyagáraknál. Megjegyezte, a kontraciklikusság miatt nem szerencsés az új adózási rendszer, mert egy esetleges 60-70 dolláros olajárnál is ugyanúgy rajta marad az adó az üzemanyagokon, és mivel az olajipari cégeknek ki kell fizetniük a magasabb árat is, "gyakorlatilag még inkább megdrágul a benzin". Előfordulhat, hogy 3 hónapon keresztül az olaj- és így az üzemanyagárak is emelkednek, de ezt még egy 5 és 10 forintos adó is sújtja, ami egyszeri emelés október elsejétől - fejtette ki. Erős ingadozás mellett ez a rendszer inkább káros, mint hasznos - vélekedett.

Hozzátette, hogy a másik oldalon lassíthatja az áremelkedést, ha majd 50 dollár feletti átlagárnál csökkentik az adót, azonban ez nem biztosan fog érződni, ha a dollár megdrágul a forinttal szemben. Hangsúlyozta, ha tartósan 50 dollár fölé megy az olajár, akkor előfordulhat a második negyedévtől, hogy a korábbi, október elseje előtti mértékre csökken az adó, ehhez azonban sok minden szükséges; a megállapodáson kívül a piacoknak is látniuk kell, hogy kisebb a kitermelés. Ez a magyar üzemanyagárak adótartalmát a második negyedévtől csökkentheti - tette hozzá.
Az intézkedés teljes inflációs hatása, 330 forint körüli üzemanyagárral számolva, 0,2-0,3 százalékpont körüli, ennyivel növelheti vagy csökkentheti azt - mondta.

Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője is hangsúlyozta, hogy a novemberi OPEC-üléssel válik kötelezővé az esetleges kitermelés-csökkentés. A februári, nagyon alacsony világpiaci olajár valószínűleg lekerült a napirendről, ezért a magyar üzemanyagárak sem fognak a korábbi alacsony szintre visszaesni. Amennyiben tényleg végrehajtják a napi 700 ezer hordós csökkentést, az a fogyasztóknak kedvezőtlen, a kitermelőknek kedvező lesz, mert "erőteljes padlót rak a világpiaci árak alá" - mondta. Hozzátette, kérdéses még, hogy Oroszország csatlakozik-e a befagyasztáshoz, és az, hogy nyitnak-e új kutakat az Egyesült Államokban.

Magyarországon az üzemanyagár az új adó miatt már nem függ egy az egyben a világpiaci áraktól, hatása a szakértő szerint annyi, hogy kiszűri a napi volatilitást.
Az Országgyűlés által júniusban elfogadott új jövedékiadó-törvény a kőolaj világpiaci árához köti az üzemanyagok jövedéki adóját. Az új szabályozás szerint, ha a Brent olaj hordónkénti világpiaci három hónapos átlagára 50 dollár alá süllyed, a benzin és a petróleum esetében a jövedéki adó literenként 5, a gázolajé literenként 10 forinttal emelkedhet. Ha azonban 50 dollár fölé emelkedik a világpiaci ár, az adómértékek visszaállnak a korábbi szintre.

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.26
A Mazda bemutatta a 2024-es 3-as és CX-30 modellek Nagisa Special Edition változatát, amely egyedi....
2023.09.26
Százhúsz autóbusz, köztük számos oldtimer és ritkaságnak számító jármű érkezik az V. Ferihegyi....
2023.09.26
A Volvo Cars a New York-i Klímahéten pontos dátumot közölt arról, meddig gyárt még gázolajjal....
2023.09.26
Az intralogisztika folyamatos és egyre gyorsuló változáson megy keresztül. A raktári folyamataikat....
2023.09.26
A megengedett legnagyobb sebesség több, mint duplájával közlekedett az az autós, akiről a 61-es....
2023.09.26
Felborult egy kisteherautó az M7-es autópálya 18-as kilométerénél, Érden, a Balaton felé vezető....
2023.09.26
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform friss jelentése alapján. ..
2023.09.26
Az autonóm járművek hada hamarosan már a szomszédban cirkál.   ..
2023.09.25
Nem telik el úgy hónap, hogy ne osztaná meg velem egy-egy közeli, vagy távoli ismerős, hogy milyen....
2023.09.25
Csattanós bűnügyben fordult a lakossághoz a bécsi rendőrség. Szeptember elején rajtaütöttek egy 33....