Tesla

Az indiai piacon is megjelenik a Tesla

2020.12.29.

- A jövő évben az indiai piacon is megkezdi elektromos autói értékesítését a Tesla, és az érdeklődés függvényében megvizsgálja összeszerelő üzem létesítésének vagy a helyi gyártás megkezdésének a lehetőségét is - erősítette meg Nitin Gadkari szállítási és közúti fejlesztési miniszter az Indian Express lapnak adott interjúban.

Korábbi sajtójelentések szerint Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy újságírói kérdésre adott válaszában már októberben jelezte, hogy cége "jövőre egészen biztosan" megjelenik az indiai piacon. Maharashtra tartomány kormánya akkor fel is ajánlotta a Teslának, hogy telephelyet biztosít számára üzem építéséhez.

Elon Musk 2017-ben még nem tartotta kivitelezhetőnek üzem létesítését Indiában. A törvények ugyanis 30 százalékos helyi beszállítói részarányt írnak elő, ami viszont szerinte "Indiában nem áll rendelkezésre" - közölte egy Twitter üzenetben. Nitin Gadkari az Indian Express lapnak elmondta, hogy "számos indiai vállalat" foglalkozik elektromos autó kifejlesztésével, amelyek "lényegesen olcsóbbak, de technológiailag éppoly fejlettek" lesznek, mint a Tesla modelljei.

- India öt éven belül a világ egyik legnagyobb autóipari központja lesz - jelentette ki. Az indiai sajtóban már azt is tudni vélik, hogy a Tesla legolcsóbb modellje, a Model 3 lesz kapható az indiai piacon, és az előjegyzések már januárban megkezdődnek. Az Economic Times lap értesülése szerint az értékesítés az év második felében indulhat. A Model 3 típus indiai ára pedig 55 lakh (5,5 millió rúpia, 74,7 ezer dollár) lesz. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....