repülés

Az európai légi forgalom két éven belül elérheti a koronavírus-járvány előtti szintet

2023.04.16.

Az európai légiforgalmi irányítást összehangoló, brüsszeli központú szervezet (Eurocontrol) frissített jelentése szerint az európai légi forgalom 2025-re elérheti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es szintet, vagyis az évi 11,1 milliót is meghaladó járatszámot.

Az Eurocontrol legfrissebb jelentése szerint - amely az ősszel megjelent hétéves előrejelzés frissítése a 2023. tavaszi helyzettel - az európai légi járatok száma idén és jövőre már emelkedik, 2025 után pedig átlagosan évente 1,5 százalékos növekedése várható.

A március 31-i helyzetet tartalmazó jelentésből kiderül, hogy a légi járatok számában tavaly továbbra is jelentős különbségeket könyveltek el az egyes európai országok. A 2019-es adatokhoz képes az uniós országok közül a legnagyobb visszaesést Litvánia (39 százalék), Észtország (38 százalék), Lettország (36 százalék) és Lengyelország (31 százalék) jelentette. Ez a mutató Magyarország esetében egy százalék az Eurocontrol szerint.

A jelentésből kiderült továbbá, hogy a belföldi járatok átlagos számai továbbra is a pandémia előtti szint alatt vannak Európában. Az európai uniós tagországok között a belföldi járatszámok legjelentősebben Németországban és Litvániában estek vissza (mindkét ország esetében 38 százalékkal), Finnországban pedig 35 százalékkal csökkentek tavaly a világjárvány előtti szinthez képest. Magyarország 56 százalékos emelkedést ért el 2022-ben a belföldi járatok számának tekintetében ugyanebben az időszakban.

Az Eurocontrol a visszaesést Franciaország és Ausztria esetében a rövid távú belföldi járatok betiltásának, valamint az utasok növekvő környezettudatosságának tulajdonította. Megjegyezték továbbá, hogy több ország, köztük Németország, Spanyolország és Ausztria csökkentette a vasúti viteldíjakat. Emellett egyes légitársaságok - például a holland KLM vagy a svájci Swiss - vasúti partnerségeket kötöttek, illetve a KLM és a Transavia emelte a jegyárakat.

Megjegyezték továbbá, hogy a nemzetközi légi közlekedés Ukrajna esetében 90 százalékkal, az Ukrajnán belüli járatok száma pedig 87 százalékkal esett vissza az ország elleni orosz háború következtében.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....