WRC

Az első kép a Volkswagen új raliautójáról

2016.04.20.

A német gyártó mutatott először képet az új, 2017-es szabályok szerint épített WRC autójáról.

A rajzon is látszik, hogy a 2017-es Polo R WRC jóval szélesebb lesz elődjénél, a különbség pontosan 50 milliméter. A motorban a turbó szűkítője 33 helyett 36 mm lesz, aminek köszönhetően a jelenlegi 300-ról 380 lóerőre nő a teljesítmény. Nem csak ezért lesz gyorsabb a kocsi, hanem azért is, mert 25 kilóval könnyebbé válik, és a leszorítóerő is jelentősen nő a nagyobb hátsó szárny és az első szpojler miatt. Szintén fontos változás, hogy 2017-től újra lehet használni az aktív, elektronikusan vezérelt középső differenciálművet.

A Volkswagen semmit sem bíz a véletlenre: már 2015 augusztusa óta tesztelik a régi Polo módosított, 2017-es alkatrészeket tartalmazó változatát, minden burkolaton.

„A 2017-es WRC szabályok sokféle látványos technikai innovációt tartalmaznak” – nyilatkozta Jost Capito, a Volkswagen csapatfőnöke. „De persze azokat a tapasztalatokat is hasznosítjuk a konstrukciójában, amiket az elmúlt években szereztünk. Ezek az autók jelentősen gyorsabbak lesznek, de közben biztonságosabbá is válnak. Ahogy mindig, most is éjt nappallá téve dolgozunk a következő évi Polo R WRC autón. Most arra koncentrálunk, az a kulcs, hogy mostantól és a 2017-es szezonkezdetig a lehető legjobb feltételeket teremtsük meg, hogy az autó ugyanolyan sikeres lehessen, mint a két előde” – tette hozzá Capito.

A Citroën jelentős késéssel, csak múlt hétvégén próbálta ki először az új C3 WRC-t Párizs közelében egy aszfaltos pályán. Yves Matton, a Citroën csapatfőnöke azonban már jelezte, hogy hamarosan murvára viszik az autót Kris Meeke vezetésével.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....