Ferrari

Az elektromos Ferrari csak 2025 után érkezik

2019.12.25.

A Ferrari csak 2025 után dobja piacra első 100 százalékban elektromos modelljét, ami egy Gran Turismo lesz - jelentette be Maranellóban a cég vezérigazgatója, Louis Camilleri.

A Ferrarinál már zajlik a teljesen elektromos meghajtású autók fejlesztése, de a következő években egyelőre maradnak a hibrid gyártmányoknál – írja a quattroruote.it, a legnépszerűbb olasz autós magazin internetes kiadása.

A maranellói istálló nemrég mutatta be első plug-in hibrid modelljét. Az SF90 Stradale csak első a sorban, ugyanis 2022-ig az új modellek 60 százalékát ilyen hajtáslánccal kívánja elkészíteni a Ferrari.

A cég korábbi közleményeiben még arról volt szó, hogy a Ferrari már 2022-ben piacra dobja első teljesen elektromos modelljét, de a rideg valóság felülírta az elképzeléseiket.

A vezérigazgató úgy fogalmazott: az akkumulátor-technológia még nincs olyan szinten, hogy kiszolgálja a Ferrari csúcsminőséget, ezért további fejlesztésekre van szükség.

„Még mindig jelentős feladatok állnak előttünk az autók autonómiájával és a töltési sebességgel kapcsolatban. Ezért döntöttem úgy, hogy csak 2025 után állunk elő az első 100 százalékban elektromos meghajtású Ferrarival” - mondta Louis Camilleri.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....