autóipar

Az egymilliomodik ŠKODA SUV

2018.08.30.

Legördült a ŠKODA AUTO egymilliomodik SUV modellje a szerelőszalagról. A jubileumi példány egy Smaragdzöld metál ŠKODA KAROQ. A cseh gyártó SUV-szegmensbeli sikertörténete 2009-ben a ŠKODA YETI megjelenésével vette kezdetét, mára pedig a KODIAQ és a KAROQ SUV modellsorozatok a vállalat növekedésének legfontosabb hajtóerejevé léptek elő, a márka SUV offenzívája pedig a „Stratégia 2025” program meghatározó eleme.

Amint Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a termelés és a logisztika területeiért felelős tagja hangsúlyozta: „Igazán szép siker az egymillió legyártott SUV modell. Annak érdekében, hogy a jövőben is kielégíthessük az e járműszegmensben mutatkozó egyre bővülő keresletet, már ma megtesszük a szükséges intézkedéseket. Kvasinyban például a SUVmodellek gyártásának szakmai központját alakítjuk ki, emellett a ŠKODA KAROQ az év eleje óta a márka egyetlen modelljeként készül vállalatunk két csehországi termelési helyszínén is.”

A ŠKODA SUV palettájának sikereit 2009-ben a ŠKODA YETI alapozta meg, amelyet gyártásának 2017-es leállításáig több mint 680 ezer példányban szállítottak ki az ügyfeleknek. A márka jelenlegi SUV offenzívájának nyitányaként a ŠKODA 2017 tavaszán mutatta be ŠKODA KODIAQ sorozatát, amit 2017. októberben a ŠKODA KAROQ követett. Idén tavasszal a ŠKODA KAMIQ bővítette tovább a SUV portfoliót, amelyet a cseh gyártó kizárólag a kínai piacon kínál.

E vonzó sokoldalú tehetségekidőközben már a ŠKODA AUTO továbbra is növekvő értékesítésének legfontosabb motorjai közé tartoznak, s július közepéig 215 700 ŠKODA KODIAQ, míg a ŠKODA KAROQ kompakt SUV modellből 87 800 gördült le a szerelőszalagról. Csehország mellett a ŠKODA Indiában, Oroszországban, Kínában és Németországban is gyártja nagysikerű SUVmodelljeit.

Azegymilliomodik ŠKODA SUV modell egy Ambitionfelszereltségű, Smaragdzöld metál ŠKODA KAROQ 1.5 TSI ACT DSG (110 kW/150 LE), amely Kvasiny gyárában készült, s az Eike Schröder - Carmela Garbajosa házaspár számára Spanyolországba szállították ki. Eike Schröder színvonalas kidolgozási minősége, meggyőző ár/érték-aránya és modern technikák alkotta széleskörű felszereltsége alapján döntött a KAROQ mellett, amely eddigielső ŠKODA autója.

A népszerű kompakt SUV modellt a márkára jellemző, kifejező formai nyelvezet, bőséges térkínálat, a biztonság és a kényelem szolgálatában a legkorszerűbb vezetői segédrendszerek, valamint erőteljes és gazdaságos motorok jellemzik.

Az SUV piaci szegmensében indított modelloffenzíva a ŠKODA AUTO „Stratégia 2025” programjának egyik alapvető eleme. E terv keretében fogalmazta meg a cseh autógyártó azon irányelveit, amelyekkel az autóipar – különösen az elektromos mobilitás, az automatizált vezetés és a connectivity területein jellemző– mélyreható átalakulása közepette további növekedést érhet el.Ennek során ugyancsak központi témakör a termékek és folyamatok digitalizációja, az újabb piacok meghódítása, valamint a hagyományos autógyártói tevékenység sokrétű mobilitási szolgáltatásokkal tervezett bővítése.

Egymillió ŠKODA SUV-modell számokban:

(Ügyfélkiszállítások 2009-től2018. július közepéig)

ŠKODA YETI              684 500

ŠKODA KODIAQ        215 700

ŠKODA KAROQ         87 800

ŠKODA KAMIQ          12 000

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....