belsőégésű motorok

Az Autós Nagykoalíció üdvözli az EU-ban létrejött megállapodást

2022.11.02.

Az Autós Nagykoalíció üdvözli az Európai Unióban létrejött megállapodást, mely szerint 2035 után szinte kizárólag károsanyag-kibocsátásmentes új autókat lehet majd forgalomba helyezni. Támogatjuk a döntéshozók nyitottságát a technológiai sokszínűség biztosítását lehetővé tevő szintetikus üzemanyagok felé - közölte Knezsik István, az ANK elnöke.

Október 27-én létrejött a megállapodás az Európai Unión belül a hagyományos benzin- és dízelmotorral hajtott autók 2035-ös kivezetéséről és ennek ütemezéséről. A megállapodás értelmében 2030-ig a 2021-es szinthez képest az új személygépkocsik esetében 55%-kal, az új kihaszongépjárművek esetében pedig 50%-kal kell csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást.

A szintetikus üzemanyagok lehetővé teszik, hogy a technológiai sokszínűség elvét szem előtt tartva továbbra is számos lehetőség álljon a vásárlók rendelkezésére, amikor hajtásláncot választanak.

Az EU-tagországok és az Európai Parlament tárgyalói, valamint az Európai Bizottság döntést hoztak arról is, hogy az autógyártók túlnyomó többségének 2035-ig 100%-kal kell csökkenteniük autóik szén-dioxid-kibocsátását.

Mindez ugyanakkor közel sem jelenti a belső égésű motorok eltűnését a kínálatból 2035 után. A létrejött megállapodás keretein belül felkérték az Európai Bizottságot, hogy készítsen elő egy javaslatot a szintetikus, szén-dioxid-semleges üzemanyagok szerepéről a jövő autógyártásában. A szintetikus üzemanyagok lehetővé teszik, hogy a technológiai sokszínűség elvét szem előtt tartva továbbra is számos lehetőség álljon a vásárlók rendelkezésére, amikor hajtásláncot választanak.

A 2030-as „időközi” cél alól felmentést kaptak az évente kevesebb mint 10.000 személygépkocsit vagy 22.000 kishaszongépjárművet gyártó vállalatok. Az úgynevezett „Ferrari-kiegészítés” ezen felül egy év haladékot biztosít ezen gyártók számára, nekik 2036-ra kell elérniük a szén-dioxid-mentességet. Mindemellett az 1.000 darabnál kevesebb autót gyártó márkáknak egyik célt sem kell teljesíteniük, őket nem érinti az új szabályozás - olvasható az ANK elnökének közleményében.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....