elismerés

Az autóipar legnagyobbjai közé emelték a Toyota távozó elnökét

2023.04.08.

A Newsweek idén Tojoda Akiót is felvette arra a dicsőséglistára, amely az iparág megújításáért, előre mozdításáért legtöbbet fáradozó autóipari szakemberek teljesítményét ünnepli.

A világ egyik legrangosabb hírlapja, a Newsweek szerkesztői idén második alkalommal szavaztak arról, hogy az elmúlt évben mely vállalatok, illetve cégvezetők tették legtöbbet az autóipar fejlődése, útkeresése, a változások meghonosítása, a sablonok feloldása érdekében. A globális autóipar legfontosabb változtatói (World’s Greatest Auto Disruptors) közé azokat választják be, akik a világ gazdaságát évek óta béklyózó nehézségek ellenére képesek a jövőbe tekinteni, és korszakváltást ígérő technológiákat, merész új szemléleteket bevezetve, régóta fennálló problémákra megoldást keresve igyekeznek kimozdítani a holtpontról az autóipart.

„Azzal a céllal hoztuk létre két évvel ezelőtt a World’s Greatest Auto Disruptors díjat, hogy rávilágítsunk az innováció gyorsaságára, a környezeti hatás és a fenntarthatóság kialakulófélben lévő kultúrájára, és persze azokra a dinamikus szakemberekre, akik fáradhatatlan kreativitással, erős jövőképpel, példamutató vezetői képességekkel nyitnak új távlatokat az autóipar előtt.” – foglalta össze a lista jelentőségét Eileen Falkenberg-Hull, a Newsweek autóipari rovatának vezető szerkesztője.

„Meggyőződésem, hogy válságos időkben két út áll előttünk. Az egyik út a rövid távú siker, a gyors győzelmek felé vezet. A másik viszont azokhoz az alapvető értékekhez és filozófiákhoz, amelyek erőt adtak nekünk. Én az utóbbit választottam.” – mondta az Év Ügyvezetője kitüntető címet megköszönve Tojoda Akio, aki 2009-től egészen idén április elsejéig vezette elnökként a Toyota Motor Company-t.

„Mind az ismeretlenbe tartunk. Az a feladatunk, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük a károsanyag-kibocsátást, méghozzá a lehető leggyorsabban. Ennek érdekében pedig azonnal változtatnunk kell, mégpedig úgy, hogy rugalmasan tudjunk alkalmazkodni ügyfeleink elvárásához a jelenben, a jövőben, sőt, azon is túl. A jövő nem az egyik pillanatról a másikra következik be, nem lehet csak úgy átugrani oda a jelenből. Az a feladatunk, hogy a múltat, a jelent és a jövőt összegezve folyamatosan haladjunk előre, a károsanyag-kibocsátás csökkentésén át egészen annak teljes kiküszöböléséig. Erre szolgál a Toyota kiegyensúlyozott multi-technológiai szemlélete.”

Tojoda Akio olyan kiemelkedő autóipari szakemberek oldalán került fel a listára, mint Oliver Zipse, a BMW igazgató tanácsának elnöke; Luc Donckerwolke, a Hyundai Motor Group kreatív igazgatója, vagy Torsten Muller-Ötvös, a Rolls-Royce vezérigazgatója. A Newsweek nem csak személyek, de vállalatok kollektív teljesítményét is elismerte: megítélésük szerint a BMW kutatás-fejlesztési tevékenységei, a Lucid Motors hajtáslánc-technológiája, a Genesis marketingstratégiája, a Lamborghini fenntarthatósági törekvései és a Ford Pro által bevezetett technológiák mind meghatározó jelentőségű mérföldkőnek bizonyulnak az autóipar hosszú távú fejlődése szempontjából.

 

Fotó: Toyota

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....
2025.12.25
Egy Chery Tiggo 7 járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság....
2025.12.25
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő....
2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....