fényszóró

Az Audi R8 a világ első lézerfényszórós szériaautója

2014.05.09.

Az Audi bejelentette, hogy nyáron kezdi gyártani az R8-asból az LMX nevű limitált szériát. Az 570 lóerős kocsi fényszóróiban lézerdiódák fénye egészíti ki a LED-es távolsági fényt.

Korábban úgy tűnt, az ősszel gyártásba kerülő BMW i8 lesz az első szériaautó, amelyhez elérhető lesz a lézerfényszóró, az Audi azonban beelőzte a vetélytársát, mivel megalkotta a lézerfényszórós R8 LMX modellt, ami már nyártól megvásárolható lesz. Érdekesség, hogy 2008-an szintén az R8 volt az első szériaautó teljesen LED-es fényszóróval, igaz, mostanra már az A3-ashoz is rendelhető az a technika.

A lézerdiódák fénye jelentősen növeli a Mátrix LED fényszóró által megvilágított területet, de csak a távolsági fénnyel működik, és csak 60 km/h-s sebesség felett. Mindkét lámpatestben négy-négy lézerdiódát helyeztek el, amelyek kétszer olyan messze világítanak, mint a LED-es fényszóró távolsági fénye. A lézerdiódák átmérője mindössze 300 mikrométer, a belőlük távozó kék fény hullámhossza 450 nanométer. Egy foszfor átalakító változtatja fehérré a fényt, amelynek hőmérséklete így 5500 Kelvin. Ez ideális az emberi szem számára, mert így kontrasztosabb képet lát, és a sofőr is kevésbé fárad el. Egy szélvédőbe épített kamera éberen figyeli a forgalmat, és a lámpa fényét úgy változtatja, hogy a szembejövők mindig ki legyenek takarva.

Az R8 LMX nemcsak a fényszórójában különbözik a normál R8 V10-től. Ez a valaha készített legerősebb szériagyártású Audi sportkocsi, mivel az 5,2 literes motor teljesítményét 525-ről 570 lóerőre emelték. Az R8-asok királya 3,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre, a végsebessége pedig 320 km/h. A menetteljesítményekhez képest viszonylag szerénynek számít a 12,9 literes átlagfogyasztása. Az elöl 235/35-ös, hátul 305/30-as gumik 19 colos felniken feszülnek, amelyek mögött karbon-kerémia féktárcsák találhatóak. Különleges, Ara Blue fényezést is kapott az LMX, a speciális árnyalat más R8-ashoz nem rendelhető. Mindössze 99 darabot készít az Audi az R8 LMX-ből, az alapár 210 ezer euró lesz Németországban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....
2025.01.12
A bajor prémiumgyártó mintegy negyven év után cseréli le régi aeroakusztikai szélcsatornáját. ..
2025.01.12
A világ legjobb női autóját minden évben megszavazó WWCOTY (Women's Worldwide Car of the Year)....
2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....