koronavírus

Az ANK és az MGE a minisztertől kéri a gépjármű szakma kárainak enyhítését

2020.03.25.

A koronavírus nem kíméli a gépjármű kereskedelmi és javítói ágazatot sem. Gazdasági helyzetének konszolidálását kéri Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől az Autós Nagykoalíció elnöke, Knezsik István és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke, Erdélyi Péter. Levelüket szó szerint közöljük.

Tisztelt Miniszter úr,

Egyesületeink és ezek tagjai nagyra értékelik a kormány erőfeszítéseit a koronavírus elterjedésének elhárítása érdekében. Természetesen ezen intézkedések, a vállalatok kényszerű belső intézkedéseivel együtt hátrányos gazdasági következménnyel járnak, amelyek enyhítésére – az ágazat sajátosságainak figyelembe vételével – azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a gazdaságmentő csomagban szíveskedjenek az alábbiakra is tekintettel lenni, hogy a nemzetgazdaság számára is fontos ágazat épségben vészelhesse át ezt az időszakot és a konszolidációt és azt követően hatékonyan hozzá tudjon járulni a gazdaság újjáépítéséhez.

1. Kérjük, hogy a gépjármű kereskedelmi és javítói tevékenységet, valamint a belföldi és nemzetközi (belföldre, vagy belföldről irányuló) áruszállítási tevékenységet, valamint az autókölcsönzőket is sorolják a „súlyos gondokkal küszködő” szektorok közé és rájuk is alkalmazzák az ide vonatkozó könnyítéseket.

2. Ha a márkakereskedések teljes bezárásra lesznek kötelezettek, vagy az esetleges lakhely elhagyási, vagy kijárási tilalom miatt munkájuk ellehetetlenül, akkor kapjanak lehetőséget arra, hogy gyorsított eljárásban pályázhassanak munkahely megtartó állami támogatásra, amelyet az így megtartott dolgozók bére egy részének fedezésére fordítanak.

3. A márkaszervizek nyitva tartását és munkáját ne korlátozzák, hogy a válsághelyzetben szükséges mobilitás javítói és szerviz háttere biztosított legyen.

4. A Magyar Nemzeti Bank KKV védelmi programját terjesszék ki a kereskedések, szervizek teljes tevékenységére, beleértve az új gépkocsik és alkatrészek faktorálását.

5. A határzár ne vonatkozzon azokra a külföldi rendszámú és tulajdonú szállítójárművekre, amelyek hazai célra autókat, alkatrészeket (és egyébként más fontos anyagokat, mint élelmiszer, gyógyszer, stb.) szállítanak. Ezeket a megfelelő dokumentáció birtokában engedjék át.

6. A járvány miatt elbocsátott munkavállalóknak biztosítsanak egy rezsifizetési moratóriumot, átütemezést vagy elengedést (a rászorultság figyelembe vételével) a munka nélkül eltöltött hónapokra, de maximum 6 hónapra.

7. A járvány átéléséhez és a járvány utáni helyreállási hónapok finanszírozásának támogatásához a bankok járuljanak hozzá állami kamattámogatás alapú, a vállalkozó részére kamatmentes hitellel.

8. Kérjük a kormányt, hogy az EU megfelelő szervezeteinél kezdeményezze a gépjárművek gyártóira vonatkozó széndioxid kibocsátási előírások és a büntetési fenyegetettség egy évvel történő elhalasztását.

9. Kérjük, hogy a sikeresen zajló nagycsaládos és elektromos autóvásárlási kedvezmény akciókban elfogadott szerződésekkel kapcsolatos kifizetést gyorsítsák fel, hogy a kereskedők pénzügyi helyzete jobbá válhasson. Jelenleg több száz ilyen autó támogatásának kifizetése van függőben, ami a kereskedések számára szinte megoldhatatlan likviditási helyzetet jelent.

10. Kérjük, hogy a kereskedők ÁFA fizetési kötelezettsége cash flow alapon akkor keletkezzen, amikor az ÁFA összege hozzájuk befolyt és ne a számla kibocsátás alapján. Ennek megfelelően kérjük a 125 millió forintos bevételi összeghatár eltörlését és az ÁFA törvény ehhez illeszkedő módosítását.

Köszönjük figyelmét és javaslataink, kéréseink megfontolását és beépítését a gazdaságmentő csomagba. Természetesen készséggel állunk rendelkezésére a felvetések részletesebb kifejtésére, megbeszélésére. Kérjük, ha szükségesnek találja, hogy levelünket más szervezetnek, kormánytagnak is megküldjük, jelölje meg számunkra, hogy ezek kik legyenek. Köszönjük.

Budapest, 2020. március

Knezsik István elnök

Autós Nagykoalíció

Erdélyi Péter

ügyvezető elnök

Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A nyolcszoros világbajnok 7,9 másodperccel előzte meg a Hyundai versenyzőjét, Ott Tänakot. ..
2024.05.12
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint,....
2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....