autóipar

Az Altera megvásárlásával az autóiparban is erősít az Intel

2015.06.02.

A mikroprocesszorokat gyártó Intel Corp. megvásárolja a programozható logikai berendezések és félvezető áramkörök tervezésével foglalkozó amerikai Altera Corp. vállalatot.

A vételár 16,7 milliárd dollár, az Altera részvényesei 54 dolláros árfolyamon adják el részvényeiket. Az akvizíció a legnagyobb lesz az Intel 47 éves történetében. A tranzakció lezárására hat-kilenc hónapon belül kerülhet sor. A tervet mindkét vállalat felügyelőbizottsága elfogadta.


Az Intel a személyi számítógépek és szerverek piacán a legnagyobb integrált áramkörgyártó vállalat, az Altera pedig a mobil hálózati berendezésekben és az autóiparban használt félvezető áramkörök terén az egyik legnagyobb piaci szereplő.

A két vállalat már hosszú ideje folytat együttműködést egymással, az Intel áramköröket gyárt az Altera számára, míg az utóbbi csak azok tervezésével foglalkozik, a gyártást más vállalatoknál rendeli meg.

A kivásárlási árfolyam nagyjából megfelel annak, amit az Altera egy korábbi tárgyalási fordulóban, az idén áprilisban elutasított, de 11 százalékkal haladja meg a papír pénteki tőzsdei záróárfolyamát. Amióta a Wall Street Journal március végén először beszámolt a két cég között folyó tárgyalásokról, az Altera részvényének árfolyama már 56 százalékkal emelkedett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....
2025.12.27
Nagyon fontos, hogy előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget! ..
2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..