közlekedésbiztonság

Autó és gyerek a tűző napon?

2014.07.27.

Az Egyesült Államokban a napokban tartott közös sajtótájékoztatót a Közlekedési Hatóság (Dept. of Transportation) és a Nemzeti Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatala (NHTSA) a forró nyári napon, autóban hagyott gyermek téma kapcsán.

Az előadás kezdetén egy sokkoló statisztikát osztott meg a hivatal illetékese, miszerint 1998 és 2014 között összesen 628 gyermek vesztette életét autóban felejtve, túlhevülés és hőguta miatt. Ebből következik, hogy az éves átlag 38 haláleset volt a tengerentúlon, mindeközben tavaly 44 tragikus esetről érkezett bejelentés és az idei év első felében is már 17 bébi esett áldozatául a gondatlanságnak.

Az esetek 51 százalékában a szülők véletlenül felejtették a csöppségeket az autóban a vártnál hosszabbra nyúlt ügyintézés idejére. Harminc százalékban a felügyelet nélkül játszó gyerekek zárták magukra az autót és 17 százalékban szándékosan hátrahagyott gyermekeknél következett be a tragédia. A legrosszabb az egészben, hogy a felsorolt esetek nagy része elkerülhető lett volna – adta tudtul David Friedman az NHTSA munkatársa. A probléma elsősorban az, hogy a szülők nincsenek tisztában azzal, hogy milyen gyorsan megugrik az autó belterének hőmérséklete (negyedóránként 10-15 fokkal – szerk.) és hogy a csecsemők és kisgyerekek testhőmérséklete ötször gyorsabban melegszik fel a felnőttekéhez képest. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb a test bőrfelületének aránya a testhez képest és a babák testfelületét nemcsak több bőr borítja, hanem vékonyabb és erezettebb is, mint a felnőtteké. Ezáltal gyorsabb a szervezetének a hőcseréje, tehát gyorsabban kihűlhet, vagy túlhevülhet. Az izzadás és a folyadékpótlás ezt a folyamatot hivatott szabályozni, de a babák esetében az agy még nem elég fejlett ahhoz, hogy az extrém körülményeket maradandó károsodás nélkül tudja kezelni.

A felhívás időzítése nem véletlen, hiszen a nyár legmelegebb hónapja előtt állunk. Mivel technikailag még nem áll rendelkezésre semmiféle vészjelző vagy elhárító berendezés az autó biztonsági arzenáljában, ezért nem marad más, mint a figyelmet felkeltő kampány. E kezdeményezés keretein belül olvasható mindenütt, hogy „Where’s Baby? Look Before You Lock!”.

Az Európai Unió országai közül Belgiumban és Franciaországban 2007 és 2009 között összesen 26 hyperthermiáról adtak jelentést, melyből 7 halálos kimenetelű volt. Ötvennégy százalékuk volt szándékos és a maradék 46 százalékban pedig véletlenül felejtették a szülők az autóban a gyerekeket. Hollandiában, Izlandon és Magyarországon is előfordultak halálos kimenetelű esetek, de az említett országok hivatalos statisztikája nem elérhető.

Szakemberek szerint a szülő jelenti a védelem első vonalát a gyermeke számára és a megelőzését is. Ezért csak azt tanácsolják, hogy az autóban felejtés elkerülése érdekében helyezzük a saját, személyes dolgainkat a hátsó ülésre, amit kiszállás után mindenképp magunkhoz veszünk, ezzel együtt pedig tartsuk magunk mellett a gyermek ottlétére emlékeztető dolgokat: pelenka, játék, cumisüveg, stb – így elkerülhető a hátsó ülésen felejtés. Ha másra bízzuk a felügyeletet, ellenőrző hívásokkal győződjünk meg arról, hogy minden rendben van-e. Végül pedig, ha parkoló autó mellett elhaladva gyanús eset áll fenn, ne késlekedjünk azonnal mentőt hívni és a kiérkezésig akár drasztikus eszközökkel is közbeavatkozni.

Forrás: WashingtonPost

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....