Dakar-rali

Áttervezett autóval indul a Peugeot a 2016-os Dakaron

2015.09.22.

Az idei versenygép maradt hátsókerekes, de jóval nagyobb és kicsivel erősebb a sikertelen tavalyinál.

A Peugeot 2008 DKR16 elnevezésű versenyautó 20 centivel hosszabb és 20 centivel szélesebb a tavalyi autónál, amellyel még Mr. Dakar, azaz Stéphane Peterhansel sem tudott értékelhető eredményt elérni a Minik ellenében. Nemcsak a szélesebb nyomtáv és a hosszabb tengelytáv miatt lesz stabilabb a jövő évi autó az ideinél, hanem amiatt is, hogy a hasmagasságát csökkentették, akárcsak az első és hátsó túlnyúlásait.

 

A Peugeot szerint a változtatásoknak köszönhetően a kocsi most már bármilyen terepen jól fog mozogni, és az első és a hátsó tengelyre ható leszorítóerőt is jobban kiegyensúlyozták az átformált motorháztetőnek és a tetőre tett légbeömlő nyílásnak köszönhetően.

Természetesen a hosszú rugóutakkal dolgozó futóművet sem hagyták érintetlenül, és a rugózatlan tömeget is csökkentették az egy darabból öntött magnézium felniknek és a Michelin által biztosított könnyebb abroncsoknak köszönhetően.

A középre beépített, két turbóval lélegeztetett V6-os, háromliteres dízelmotor teljesítményét 340-ről 350 lóerőre növelték, a legnagyobb nyomatékot pedig 800 Nm-re emelték, ráadásul az erő már alacsonyabb fordulatszámnál is jelentkezik, ezért a kanyargós pályákon biztosan jobban tud majd kigyorsítani a 2008 DKR16. Továbbra is csak a hátsó kerekeket hajtja meg a motor egy hosszában beépített, hatfokozatú szekvenciális váltón keresztül.

A versenyzőkön nem fog múlni a siker, ugyanis a 2016 januárjában rendezendő Dakar-ralin is Peterhansel, Sainz és Depres fogja vezetni az autókat, mindegyiküknek van már több dakaros győzelme autóval vagy motorral vagy mindkettővel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....
2025.12.27
Nagyon fontos, hogy előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget! ..
2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....