útfejlesztés

Aszfaltpolitika: ötmilliárdot biztosít a kormány a budapesti utak felújítására

2020.07.01.

Ötmilliárd forintos forrást biztosít a kormány budapesti utak felújítására a jövő évi költségvetésben - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Gulyás Gergely sajtótájékoztatón közölte: a forrás biztosítását a jövő évi költségvetés módosító indítványai között fogadta el az Országgyűlés.

 Az elmúlt években is hasonló mértékű összeget adott a kabinet erre a célra - mondta a miniszter. Emlékeztetett: korábban a fővárosi Fidesz-frakció forrást kért a kormánytól ahhoz, hogy ne maradjon aszfaltozatlan út Budapesten.

 A helyzet azóta romlott - folytatta -, hiszen az új fővárosi vezetőség "egyértelműen politikai alapon" osztja az útfelújításra rendelkezésre álló mintegy 25 milliárd forintnyi támogatást.

 Az utak felújításának esetében "a politikai hovatartozásnak (...) nem lehetne jelentősége" - mondta Gulyás Gergely, kijelentve: ezért az ötmilliárdos forrást jövőre is jó célokra fogják felhasználni.

(a kép illusztráció)

 A közelmúltban fideszes kerületi polgármesterek által tervezett, korábban a főváros által jóváhagyott útfejlesztésektől "büntető jelleggel" vont el a forrást Budapest új vezetősége - mondta a miniszter, aki ennek a gyakorlatnak a beszüntetését sürgette.     Szatmáry Kristóf, a Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy a fővárosi "szivárványkoalíció" "szakmainak csúfolt" döntése hátrányosan érinti a kilenc nem baloldali vezetésű kerületet.  Ismertetése szerint ezek a városrészek Budapest területének 50 százalékát képviselik, ahol az összlakosság majdnem egyharmada él. Szatmáry Kristóf a leginkább felháborítónak azt nevezte, hogy a Budapest területének egyharmadát jelentő XVI., XVII., XXI. és XXIII. kerületben az új városvezetés "nulla forintot határozott meg" a fővárosi utak felújítására.     Dunai Mónika, a XVII. kerület, Rákosmente fideszes országgyűlési képviselőjének tájékoztatása szerint Budapest legnagyobb alapterületű kerületeként a leginkább érintettek a forráselvonásban. (...) (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..