Jó pár hete, hogy útjára indítottuk autónk asszisztens rendszereivel foglalkozó cikksorozatunkat. Az ABS, ASR, ESP és BAS rendszerek után ma egy nem a fékrendszerrel összefüggő berendezésről lesz szó, hanem olyasvalamiről, ami megjelenése óta vélhetően jelentősen csökkentette a parkolási sérülések számát, ez pedig nem más, mint a tolatóradar.

Van ám rendes neve is

Ha hivatalos nevén kell hivatkozni a tolatóradarra, akkor az ultrahangos parkolássegítő rendszer kifejezést szoktam használni. És itt azonnal meg is érkeznénk a „hogyan működik” részhez, de előtte nézzük át inkább, hogy mit tud, mire való ez a rendszer!

A tolatóradar neve sok mindent elárul. Ez a berendezés, ha nem is radarokkal, de ultrahangos elven működő érzékelőkkel annyit tud, hogy ha közeledik valamihez az autó, akkor hang és akár vizuális jelzéseket ad a gépjárművezetőnek. Így anélkül is tudhatja a sofőr meddig haladhat ütközés nélkül, hogy konkrétan látná az autó végét, vagy magát az akadályt. Szuper.

Hogyan működik

Nem annyira bonyolult, mint amennyire érdekes a tolatóradar működése. A jármű hátsó (és most már legtöbbször az első) vészhárítójába beszerelnek néhány szenzort, ezek jeleit pedig egy vezérlőegység kapja meg.

A szenzorok egy adó és egy vevőegységet is tartalmaznak. Amikor aktív a rendszer, akkor a szenzorok folyamatosan bocsátják ki az ultrahang hullámokat. A hullám elindul, majd nekiütközik egy tárgynak, amiről visszaverődik. A visszaérkező hanghullámokat felfogja a szenzor. A sugárzás és a fogadás között eltelt időt méri a vezérlőegység, és mivel a hang sebessége ismert, ebből kiszámolja az akadály távolságát.

A parkolássegítő rendszerek érzékelői ultrahang kibocsátás és érzékelés elvén működnek, pont, mint a denevérek. Maga a szenzor két fő egységből áll, adóból és vevőből és az egészet természetesen egy integrált áramkör vezérli. Mind az adó, mind a vevő egy piezoelektromos anyagot tartalmazó egység. A piezo kristály általában közönséges kvarc, vagyis szilícium-dioxid (SiO₂), amelyben az összenyomó erő hatására (amelyet egy gyenge hanghullám is képes előidézni) elektromosság képződik. Szerencsére fordítva is működik, ha a kristályanyag két szélén lévő fémlapra kapcsolunk áramot, akkor rezgések keletkeznek az anyagban, amelyek ultrahangot generálnak. Ebből az egységből van tehát szenzoronként kettő: az egyik adóként, a másik vevőként működik.

Felvetődik a kérdés, hogy miért pont ultrahangokkal dolgozunk. Nos, ez a frekvencia tartomány az emberi fül számára már nem érzékelhető, tehát nem zavaró. Hullámhosszuk elég rövid, hogy részletes információhoz jussunk a közeli tárgyakról. Az ultrahang jól terjed a levegőben, főképp abban a tartományban biztos a célba érése (és visszaérkezése), amiben erre a feladatra kell. Az ultrahang hullámok jól irányíthatók, a kúp alakú sugárral, eső vagy hó esetén is működőképes marad a rendszer. Végül pedig ott van a költséghatékonyság kérdése: ezeket a szenzorokat olcsó gyártani.

Hogyan segít, hogyan jelez?

Az ultrahangos parkolássegítő rendszerek már a 90-es évek közepétől elérhetők voltak bizonyos autókban. Azért kapta a tolatóradar nevet a garázsnyelvben, mert kezdetben csak a tolatást segítette, szenzorokat csak hátra építettek be.

Ez a Skoda Rapid lehozza 3 érzékelővel...

Tömeges elterjedéséhez majdnem egy évtized kellett. Mára nincs olyan modell, amibe ne lenne rendelhető ez a rendszer és a legtöbb esetben nem csak hátul, hanem elöl is működik. Persze a kiakakításban jelentős különbségek vannak. Míg egy alsókategóriás modell vészhárítójában megoldják 3 db szenzorral, addig egy felső-középkategóriás autó egyetlen vészhárítója ennek duplájával dolgozik. Igaz ezzel csak a sorozatunk további részeiben foglalkozunk, de az oldalirányban is dolgozó szenzorokkal ellátott autókban parkolóasszisztens rendszerek is működhetnek már.

A rendszer nagyjából hasonlóképpen van kalibrálva minden autóban. Nagyjából 70-80 cm-es távolság felett nem kap jelzést az autó vezetője, azon kívül, hogy mondjuk hátramenetbe kapcsoláskor egy rövid hangjelzést ad a rendszer arról, hogy aktiválódott.

Ezt követően minél közelebb érünk a tárgyhoz annál gyorsabban fog csipogni a fülünkbe, míg végül nagyból 20 cm alatt már folyamatos sípolással jelzi, hogy nem tanácsos tovább mennünk.

"Radarkép" egy Mercedes-Benz S-osztályban (W223)

A tolatóradarok működését viszonylag gyorsan kiegészítették vizuális rendszerekkel is. Kezdetben ez leginkább egy LED-sort jelentett, ami a biztonságos távolságot még zölden, a kritikusat pedig pirosan jelezte.

Később, amikor megjelentek a grafikus kijelzők, akkor stilizált járműrajz jelent meg szintén stilizált radarhullámokkal, amiket a távolságnak megfelelően színezett ki az elektronika.

Ez még mindig a történelem, mert ma már nem csak jelezni képes a rendszer, de akár meg is állítja az autót, hogy ne ütközzünk neki semminek. De, ahogy említettem, ezek a rendszerek már egy másik cikk témáját képzik.