repülés

Árammal hajtott repülőgép készül átszelni a La Manche csatornát

2015.07.08.

- A La Manche csatorna több mint 100 évvel ezelőtti átrepülésével új korszakot nyitott a repülésben Louis Bleriot, a héten egy újabb nagy lépést tesz az Airbus a légiközlekedésben, amikor a vállalat áram hajtotta gépe átkel a La Manche fölött.

Didier Esteyne pilóta péntek reggel száll fel az angliai Lydd repülőteréről az Airbus E-Fan kétüléses repülőgépével, hogy megtegye 38 perces útját Franciaországba. Ez lesz az eddigi leghosszabb út, amelyet elektromos repülőgép megtesz. Ilyen repülőgépek eddig csak rövid tesztutakat tettek meg főleg légi bemutatókon, de az E-Fan lesz az első gép, amely tenger fölött kel át egyik országból a másikba - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.


Az Airbusnál már terveznek egy 90 üléses regionális utakra alkalmas repülőgépet, amely elektromos árammal vagy hibrid meghajtással képes lesz repülne 2050-re. Az E-Fan repülőgép annyira könnyű, hogy óránkénti 10 fontba kerül működtetése szemben egy hasonló méretű kerozin hajtotta repülőgép 35 fontjával. Teljes egészében karbonszálból épült, és akkumulátorainak cseréje nélkül képes 160 kilométert megtenni.

A repülőgép két méter magas, szárnyainak fesztávolsága 11 méter, a gép hossza majdnem hat méter. Kettő 32 kilowattos elektromos motor működteti. Külön akkumulátor működteti a hűtő-és a szellőzőrendszert. Kilencven perc szükséges az akkumulátorok teljes feltöltéséhez. - A repülőgép a méretében hagyományos repülőkhöz hasonlóan repül, nagyon megbízható és egyik legnagyobb előnye a zéró kibocsátás, teljesen hang nélkül repül és költséghatékony a működtetése - mondta Jean Botti, az Airbus csoport főkonstruktőre.


Az E-Fan 2014 márciusában tette meg első útját, azóta mintegy százszor repült. Az Airbus szerint az elektromos áram hajtotta, alacsony kibocsátású repülés létfontosságú az Európai Unió Flightpath 2050 programjának megvalósításához, amelynek célja a szén-dioxid-kibocsátás 75 százalékkal, a kéjgáz- kibocsátás 90 százalékkal, a zaj 65 százalékkal való csökkentése a 2000-es év szintjéhez képest. Az E-Fant 2017-ben tervezik bevezetni a piacra, egy nagyobb, négyüléses E-Fant két év múlva.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....