Anyukám is érteni fogja – Tanuljunk eleinktől! | Autoszektor

Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja – Tanuljunk eleinktől!

2016.05.23.

Jól lehet, már lement az első retró láz, mi azonban szeretünk időről időre visszanyúlni 40-50 éves filmekhez, főleg, ha ennyire témába vágnak.

Bár a régi filmhíradó szerű bejátszásokat mi, mai emberek megmosolyogjuk, az autók karbantartásáról szóló kisfilmek számunkra is sok tanulsággal szolgálhatnak, szolgálnak is. Vegyük például az alábbi videót.

Tekintettel arra, hogy 28 perc hosszú ez a film, szemezgetünk kicsit a legfontosabb részekből. Mindjárt a videó elején láthatjuk talán a legfontosabb részt, az autó magunk által történő ellenőrzését. Itt az Anyukám rovatban is mindig hangsúlyozzuk, hogy a karbantartás legfontosabb része az ellenőrzés, hiba esetén a diagnosztika. Az ellenőrzés fő szerepe, hogy a meghibásodásokat megelőzzük, illetve azokról már a kezdeti szakaszban tudomásunk legyen.

Ha út közben romlik el az autó, akkor a legkevesebbszer adódik olyan helyzet, hogy a gyors javítást, vagy ideiglenes hibaelhárítást kedvező körülmények között végezhessük. Ha defektet kapunk, akkor tuti, hogy esővel kombinált szélvihar közepette kell kereket cserélnünk.

TMK

A TMK egy rövidítés, amely legtöbbünket még a szocialista berendezkedés idejére, a gyárak, üzemek belső nyelvezetére emlékeztet, pedig jól kitalált dologról van szó: tervszerű, megelőző karbantartás. Az autók is gépek, úgyhogy mint bármely más célú társuknak, nekik is karbantartásra van szükségük. Tipikusan ilyen karbantartásnak számít például a motorolaj csere. Hiszen ez is tervezett, meg van írva előre, hogy mikor kell megtörténnie a cserének, hogy a motor, mint főegység élettartama minél hosszabb lehessen.

Majdnem tele, így kellene kinéznie minden autóban a nívópálcának

A filmben szó esik arról, hogy az autó tulajdonosának, vagy használójának milyen dolgokat kell, illetve illene ellenőriznie indulás előtt. Gyorsan ellenőrizhető a motorolaj szintje. Ezt mi minden esetben megnézzük, amikor vétel előtt egy autót átvizsgálunk, mert ez az egyik, ami a legjobban árulkodik az előző tulajdonos gondos gazda mivoltáról.

A fékfolyadék szintje – ha csak el nem folyik valahol – napjaink korszerű autóiban nem szokott drasztikusan megváltozni, úgyhogy nem is nézünk rá – bevallom, én sem. Azonban azt kevesen tudják, hogy a hidraulikus (folyadékkal működő) fékrendszerek fékfolyadékát kétévente ki kell cserélni. Ennek oka, hogy a folyadékban megjelenő víztartalom, illetve levegő buborékok éppen a legkritikusabb üzemállapotban, vészfékezéskor fogják kifejteni káros hatásukat. Aki nem is hallott még ilyenről, az a legközelebbi szervizlátogatáskor kérdezzen rá, mikor cserélték ki utoljára!

Forr a hűtővíz! Valami gond lehet?

Vicces, ahogyan egy pléh kannából töltik fel a hűtőrendszert ebben a videóban. A mai autók a hűtőfolyadékot sem pazarolják, ráadásul a fedélzeti rendszer fel van készítve arra, hogy a szint csökkenésekor időben figyelmeztesse a vezetőt. De nem mindegy, hogy mit töltünk bele. Csapvizet eszünkbe se jusson rátölteni, mert a benne lévő oldott ásványokból vízkő képződik, ami tönkreteszi a hűtőnket, pont ugyanúgy, mint ahogyan az otthoni vasalót is. Csak ioncserélt (desztillált) vízzel töltsük utána, illetve a motorunk, hűtőnk anyagához megfelelő hűtőfolyadékot vásároljunk hozzá. Ha nem tudjuk, milyen kell, akkor inkább forduljunk szakemberhez, mintsem kárt tegyünk a saját kocsinkban. Még tobb autó-folyadékról olvashat itt és itt is!

Gumiabroncsok

Volt már cikkünk arról, hogy hogyan figyeljünk oda a kerekeinkre. A gumiabroncs legfontosabb tulajdonsága a benne lévő túlnyomás. Sajnos ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik: hiszen most tették fel a nyári gumit és beállították a nyomást. „Jó’vanaz!” - nahát nein!

Nyári abroncsok cseréje egy budapesti gumisnál

Egyrészt tudjuk jól, hogy a levegő, mint minden gáz, a hőmérséklet függvényében változtatja meg nyomását. (A gumiabroncs belső térfogatát tekintsük most állandónak.) Amikor feltették a nyári gumit, kb. 10-15 fokkal volt még hűvösebb, mint most. Júliusban, amikor kánikula szokott lenni, a különbség már inkább 20-25 fok, arról nem is beszélve, hogy az áldott napocska közvetlenül az abroncsokra tűz. Mindenki ismeri a jelenséget, amikor beszállunk a napon álló autónkba, amiben akár 90 fok is lehet. Az abroncsban is ugyanez van.

Minden üzemállapothoz külön értékek - nem véletlenül!

Okosság: amilyen arányban megváltozik a hőmérséklet, olyan arányban változik meg a nyomás is. (Persze a hőmérsékletet Kelvin-fokban kell számolni: 0 Celsius-fok = 273 Kelvin-fok) Tegyük fel, hogy abroncsainkat 15 fokon állították be a megfelelő nyomásra, extrém esetben a nyári nap pedig 85 fokosra melegíti. Ekkor 24%-al növekszik a nyomás, tehát mondjuk a 2,2 bar nyomású abroncs 2,75 bar nyomású lesz. A különböző terheléseknek megfelelő nyomásérték előírások nem véletlenül vannak kitalálva. Így lesz optimális a fogyasztás, az úttartás és a kopás is. Ezeket az értékeket a legtöbb esetben megtaláljuk a tankoló nyílás ajtajának belső felén, valamelyik oszlop belső részén, illetve a fedélzeti irodalomban is. Aki nem ellenőrzi néhanapján a guminyomást, az számolhat azzal, hogy az előbbi paraméterek változni fognak, legtöbbször nem előnyükre.

Szűrők

Vicces, ahogyan a videó 15. percénél a szaki benzinben mossa ki a légszűrőt. Nekünk ilyet soha nem kell csinálni, hiszen papírbetétes szűrőket használ minden autó, de ezeket viszoint ki kell cserélni. Legyen szó a motor levegőjének szűrőjéről, vagy pollenszűrőről, időről időre a megfelelő minőségű szűrőt kell tenni bele. Aki lemarad a külön a szűrőknek szentelt írásunkról, az itt pótolhat.

Akkumulátor

A mai napig a legnépszerűbb írásunk itt az Autószektoron az akkumulátor akadémia sorozat. Annak is a harmadik része, amelyben az új akkumulátor vásárlását és annak házilagos kicserélését ecseteltük. Az akkumulátorok tömeges halála nem a nyári időszak sajátja, de jó tudni mik azok a jelek, amikor már arra kell következtetnünk, hogy elgyengült az akkumulátorunk. A nehézkes indítás, az ablakemelők működtetésekor pislákoló fényszórók, mind arra utal, hogy bizony a végét járja az áramforrásunk.

Nagyon fontos az aksicsere után, hogy az új aksi pólusaira a letisztított kábelsarukat szorosan rögzítsük, mert a nem megfelelő rögzítés miatti túlmelegedés tüzet okozhat!

A karbantartás fontosságáról megkezdett írásunkat hamarosan folytatjuk, de engedjenek meg egy szubjektív megjegyzést, egy általános, - vagy legalább is általam annak vélt jelenségről: azt hiszem, úgy vagyunk az autókkal is, mint önmagunkkal. Ha csak kicsit fáj, nem megyünk orvoshoz, ha már nagy a baj, akkor meg sokszor túl késő.

Ne hanyagoljuk el a szervizlátogatásokat! Nem az egyes autó típusok a rosszak, hanem mindig a felelőtlen üzemben tartó!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....