Anyukám is érteni fogja – Három éves a rovat | Autoszektor

születésnap

Anyukám is érteni fogja – Három éves a rovat

2017.01.12.

Amikor 2013 év végén megjelentek első cikkeink, még nem tudtuk, hogy három év múlva is lesz rá igény. Köszönet az olvasóknak!

Szép csendben három éves lett egyik legnépszerűbb rovatunk, az Anyukám is érteni fogja. Itt az ideje, hogy áttekintsük a történetet és felelevenítsünk néhány fontosabb mérföldkövet.

Ahogy kezdődött

Nem akartam én saját rovatot egy netes autós magazinban. Legfőképpen azért mert (még mindig) nem tudok rendesen írni, nem ezt tanultam, nem ez a szakmám. Én közlekedésmérnök vagyok, aztán elmentem az igazságügyi szakértői vonalra, fő tevékenységem tehát ez. Ebből fakad egyébként az azóta szárba szökkent másik rovatom témája: Mesél a szakértő.

2013-ban a Tudatos Közlekedők Egyesületével blogot hoztunk létre, ahol eltökélt szándékunk volt, hogy az közlekedés, és azon belül is leginkább az autózás témáját úgy járjuk körül, hogy azt azok is megértsék és tudják is alkalmazni, akik nem feltétlenül vannak tisztában a háttérben zajló fizikai, vagy logisztikai folyamatokkal. Többek között éppen ez egyébként egy igazságügyi szakértő dolga, a témában járatlan emberek számára kell, röviden és érthetően elmagyarázni a történéseket.

Címszavakban

A rovat első cikke a beharangozó után az akkumulátorokról szólt. Próbáltunk biztosra menni – ez a cikksorozat már megjelent a blogon, csak némiképp átdolgoztuk. Aztán olyan népszerű témák jöttek, amiket a tél ihletett. Hideglelés című háromrészesünkben ott figyel minden téli autós trükkünk, majd, hogy ne csak a műszaki vonalon haladjunk, megnéztük, hogy a hosszabb téli utazások milyen előkészületet igényelnek.

Kedvencünk mégis a személyautók egyes kisebb egységeinek magyarázata volt. Igyekszünk mindig kideríteni, hogy egy-egy alkatrész, vagy alrendszer egyáltalán miért van beépítve az autóba, hogyan működik, hogyan vigyázhatunk rá, és hogy milyen jelenségek utalnak arra, hogy tönkrement, illetve mire számítsunk akkor, ha már nem működik.

A fékrendszer az autók legfontosabb része, így nem csoda, hogy már a kezdetekkor jelen volt nálunk, sőt nem egy, hanem két részben, az ABS-ről pedig külön értekeztünk.

2014-ben valami olyasmivel próbálkoztunk, amit addig nem volt. Az egyesületünk lelkes önkéteseivel vicces(nek szánt) videót forgattunk a kerékcseréről. Érdemes megnézni…

Fontos küldetésnek éreztük, hogy megosszuk a legfontosabb információkat azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogyasszon kevesebbet a kocsink. Na, nem reklámoztunk mindenféle csodaketyerét, hanem a vezetéstechnikai tanácsokkal igyekeztünk segíteni. (Itt is több rész van, ha így könnyebb megtalálni: 2, 3)

Sok gondot fordítottunk arra is, hogy minden autótulaj előtt világos legyen, hogy miért kell időszakonként szervizeltetni az autót, és mi történik akkor, ha ezt nem tesszük. Folyadékok az autóban címmel három részen át taglaltuk, hogy hol, milyen lötyik vannak a kocsikban. Aki eddig rossz helyre töltötte az ablakmosót, most már vidáman ablaktörlőzik…

A jármű részegységeinek bemutatásában kedvencem volt a differenciálmű. Ehhez találtunk egy történelmi videót, amelyet a cikk is tartalmaz. A másik ilyen rész a turbófeltöltő. Örök kedvencem az az ügyfél, vagy neten trollkodó okos, aki amellett beszél a turbókról, még az alapvető fogalmakkal sincsen tisztában. Na, ezt a helyzetet ráztuk gatyába 2015-ben. Aztán a téma szülte a következőt, a jól csengő „intercooler” nevű alkatrészt is kiveséztük.

2016-ban a folyadékokhoz hasonlóan a járművekben lévő szűrőket is megbeszéltük. Azért szerettük ezt a témát, mert nagyon hálás a képanyag gyűjtögetés, a látványos elhasználódott szűrőbetétekkel.

A Mitől füstöl az autóm című írás lehet, hogy csak a jéghegy csúcsát mutatja, de egyszerűen muszáj volt megírni, mert annyi füstokádó kocsit látni a városban, hogy talán néhányan elgondolkodtak, hogy illene megcsináltatni. És még egyszer: önmagában téveszme, hogy minden dízel füstöl…

Legutóbbi témáink már a javíttatás lehetőségeit járják körbe, ezzel a vonallal is igyekszünk kicsit minden autóst a legális szervizek felé irányítani, ész érvekkel lebeszélni őket a számla nélkül dolgozó, a szabályokra, környezetvédelemre fittyet hányó javítókról. Ilyen volt például a témaindító cikkünk, vagy jónéhány, profi szerelést bemutató íráunk.

Hogyan tovább

Említettem már, nem gondoltam volna, hogy 3 évig bírjuk majd témával ebben a szűkre szabott körben, mint az autó. Igaz, a fenti felsorolás is erősen a teljesség igénye nélkül készült, de ahogy telik-múlik az idő, úgy esik le sok-sok tantusz, még nagyon sok kibeszéletlen téma hever az asztalon.

A közeljövőben például egész sorozattal jelentkezünk majd a csapágyakról, folytatódik a szervizek által tapasztalt állapotok bemutatása és nem maradnak el a félresikerült javítások bemutatásai sem.

Köszönöm minden kedves olvasómnak a kitartást, tegyenek így a következő három évben is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....