Anyukám is érteni fogja – Csapágyak élettartama | Autoszektor

csapágy

Anyukám is érteni fogja – Csapágyak élettartama

2017.03.22.

Milyen hosszú életűre tervezik a csapágyakat? Önmagától megy tönkre, vagy mi is tehetünk róla?

Eddigi két részünkben csak általánosságokról beszéltünk, ami a csapágyakat illeti. Előbb tisztába tettük, miért is alkalmazunk csapágyakat, aztán arról volt szó, hogy milyen csapágyfajták léteznek. Ma a csapágyak tönkremeneteléről és annak okairól lesz szó.

Meddig működik egy csapágy?

Kimondok egy kimondatlan tényt, amit az egész autóra rá lehet húzni, mert bármelyik részegység gyártóival beszélek, csaknem mindenki a következő számot mondja be kb. élettartamra:

300.000 km

Gyakorlatilag a gyárak gondolják úgy, hogy ekkora futásteljesítményt az előírt tervezett karbantartások elvégzése mellett, főegység hiba nélkül kell teljesítenie egy mai autónak. Erre terveznek, ehhez a bűvös számhoz igazodik minden a vezérléstől a dugattyúkon át egészen a csapágyakig. Éppen emiatt a kimondatlan szám miatt van az, hogy a járművekben ekkora futásteljesítmény felett gyakorlatilag mindennapossá válnak a meghibásodások, mert az egyes részegységek egymás után mondják be az unalmast.

Nincs ez máshogyan a csapágyakkal sem, a tapasztalati értékek azt mutatják, hogy a leggondosabb karbantartás mellett is 3-4 százezres futás után csereérettek lesznek a pl. kerékcsapágyak. Ekkora kilométer telítettség mellett szinte biztos, hogy a motoron lévő görgők csapágyai is megfáradnak. Ez van, bele kell törődni, azonban nem minden autónál tartanak ki ezek az alkatrészek sem ilyen hosszú ideig.

Mi is tehetünk róla

Beszéljünk csak a kerékagycsapágyakról! A kerék, mint forgó alkatrész a legszembetűnőbb, csapágyazása szinte a legfontosabb. A futóművekről már több alkalommal volt szó az Anyukám is érteni fogja rovat hasábjain.

A kúpgörgős csapágy felépítése - ezt a csapágyat főleg nem hajtott kerekek csapágyazására használják és általában párban

Ha máshonnan nem, hát innen tudhatjuk, hogy járműveink futóműje egyre bonyolultabb és összetettebb. A futóműnek minden terhelésen, minden forgalmi szituációban, minden útviszony mellett közel ugyanazt a geometriát kell biztosítania. Minél összetettebb egy futómű, annál több lehetséges meghibásodás állhat elő. A futóművekre jellemző a dominó-elv, vagyis, hogy ha egy része elkopik, lógni kezd, akkor az hozza magával a többi alkatrész gyorsabb kopását és tönkremenetelét.

Ha egy futómű már nem az eredeti fényében ragyog, akkor a kerék sem abban a pozícióban áll többé, amiben kell neki, hanem megváltoznak a mutatói. A nem megfelelő szögben álló, ne adj Isten lötyögő kerékagy egymás után fogja produkálni a rendellenes fékalkatrész kopásokat, a gumiabroncs gyors és aszimmetrikus kopását, megszűnik az egyenesfutás és egyre zajosabb lesz a menet is.

Mindez azért van, mert a kerékcsapágyat nem olyan irányban érik az erők, mint amire tervezve lett, ráadásul nem is akkora mértékben. Azonban, ha a rendszeres szervizeléseknél átnézetjük a futóművet, beállításait műszeresen ellenőriztetjük, és ha szükséges utána is állíttatunk, akkor a csapágyunk miatt nem kell aggódunk, bírni fogja a 3-4 százezer kilométert.

Honnan tudjuk, hogy gond van a csapággyal?

A csapágyak tönkremenetelét elsősorban a rendellenes, addig nem is tapasztalt hang alapján tudjuk megállapítani. Vannak sofőrök, akik a legkisebb szokatlan zajra is figyelmesek lesznek, de sok vezető egyáltalán nem veszi észre az árulkodó jeleket.

Berágódott kerékcsapágy - jól láthatók a fém szemcsedarabkák. Na, ennek volt hangja...

A csapágyak búgni, morogni kezdenek, ha meghibásodnak. Kerékcsapágyaknál az irányváltásoknál (ami terhelésváltással is jár) lehet megfigyelni változó hanghatást. Az első kerék meghajtással (is) rendelkező kocsiknál a teljes kikormányzás mellett már recsegés is jelentkezhet. Minden más csapágy esetében is a rendellenes zaj árulkodik a legjobban, legyen szó generátor, a klímakompresszor, vagy akár az erőátvitelben lévő csapágyakról.

Nem fog menet közben beállni

A csapágyak kialakításukból fakadóan általában nem képesek arra, hogy menet közben egyszer csak beálljanak. Ha már beállásról beszélünk, az inkább úgy fordul elő, hogy leállítás után nem lehet újra munkára bírni őket. Ekkor azonban már olyan előjeleknek kell jelentkezniük, amit a süket is meghall, mert éktelen búgással jelzi, hogy ő eddig bírta és nem tovább.

Maradjanak velünk, mert van még a tarsolyunkban érdekesség a csapágyak világából.

A cikk elkészítésében az SKF Svéd Golyóscsapágy Zrt. segített

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.06.28
A nehézkes csöves vevőtől a multimédiás információs központig: az autórádió 100 év alatt újra és....
2022.06.28
Nyolc szakág 29 versenyzőjének támogatja első lépésben a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld-....
2022.06.28
Ulli Sima (SPÖ) városi tanácsnok szerint májusban több mint 1,1 millió kerékpárost regisztráltak a....
2022.06.28
A Volkswagen vezérigazgatója felkészültnek tartja az autógyártó konszernt az átállásra a belsőégésű....
2022.06.28
A Magyar Közút kamerája rögzítette a német sofőr hajmeresztő balesetét. ..
2022.06.28
Szirmabesenyő térségében állítottak meg a közlekedési járőrök egy gyorshajtót, aki ittasan ült a....
2022.06.28
Budapesten már május első felétől drágult a taxis tarifa, ezt a többi városban sem úszták meg az....
2022.06.28
Egy Audi A3 vezetője az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére úgy hajtott be az....
2022.06.28
A külsőhöz csak finoman nyúltak hozzá, de megjelent egy új, 360 lóerős hibrid csúcsmodell a....
2022.06.28
A Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. megszerezte a TMH International AG tulajdonrészét a....