Anyukám is érteni fogja – Az ékszíj | Autoszektor
ékszíj

Anyukám is érteni fogja – Az ékszíj

2021.06.21.

Vagy szaknyelven hosszbordás szíj: minden, amit tudni kell és érdemes.

Ahhoz, hogy két, vagy több forgó alkatrész között áthajtást biztosítsunk, összeköttetést kell teremtenünk. Ennek több módja is. Fizikai értelemben erőzárral a súrlódást kihasználva beszélhetünk dörzshajtásról, szíjhajtásról, alakzárral pedig fogaskerékről és létezik a közvetlen összekötés is, ekkor tengelyeket használunk az erőátvitelre.

A szíjhajtás

A motor forgó mozgását nem csak a hajtásra használjuk, hanem sok minden másra is. A motort terheli a generátor, amely elektromos áramot termel a fogyasztók számára és persze tölti az akkumulátort is és általában a motorról kapja hajtását a klímaberendezéshez tartozó kompresszor is.

Mivel ezek a berendezések, bár a motorra vannak szerelve, nem egy tengelyen futnak a motor főtengelyével, ezért a főntengelyre szerelt szíjtárcsáról egy szíjjal hajtanak át a segédberendezések szíjtárcsáira. A tárcsák méretével némiképp szabályozható az átvitt nyomaték, illetve fordulatszám is.

A motorok vezérléséről korábban egy többrészes sorozatban írtam részletesen, ez itt kezdődik és a cikkek végén kattinthatók a folytatások. A felülvezérelt motoroknál – és manapság mindegyik belsőégésű motor ilyen – is el kell juttatni a forgó mozgást a motor forgó mozgását a felső részre. Ezt hol lánccal, hol pedig szintén szíjjal oldják meg. A vezérlésekhez tartozó hajtáselemek (lánc, vagy szíj) felelősek a motorban a hűtőközeg keringtetéséért felelős vízszivattyú hajtásáért is.

Az ékszíj

Az áthajtásra használt szíj legegyszerűbb formája az ékszíj. Azért ék, mert ék, vagy másképpen „V”-alakja van, de igazából egy olyan trapéz alakú profilt kell elképzelni. A régi szocialista éra autóban még sokszor találkozhattunk egy bordájú szíjakkal, manapság a nagyobb terhelés, nagyobb erőhatások miatt a több bordás szíjak jellemzők.

Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy hordozóanyagra van felvulkanizálva több borda. Persze szabványosítva van a dolog. A járművekben leggyakrabban a PK szabvány szerinti hosszbordás szíjakat találjuk, amelyben (a szíj vastagsága 6 mm, ebből) a bordák magassága 4,6 mm, , a bordák középvonalainak távolsága pedig 3,54 mm. Gyártásnál egy óriási hengeren készülnek adott hosszméretű ékszíjak és abból vágnak különböző bordaszámú szíjakat.

Hossz- vagy keresztbordás szíj

Fontos tisztába tenni, hogy alapvetően kétféle szíjat használnak az autókban. Azoknál a motoroknál, ahol szíjas vezérlés van, ezt a feladatot mindig keresztbordás, vagy másképpen fogasszíj végzi. Ez tulajdonképpen nem is alak-, hanem erőzáras átvitel, mert itt nem megengedhető a csúszás (vagy szlip), hiszen a vezérlésnek tökéletes szinkronban kell lennie a főtengely, vagyis a dugattyúk mozgásával.

A hosszbordás szíjon a bordák a szíj megvezetésére is szolgálnak, vagyis arra, hogy a szíj ne essen le a hajtó- vezető, vagy egyéb kerekekről. A hosszbordásszíjak minden esetben keresztülfutnak egy feszítő mechanizmuson, amelynek az a feladata, hogy a szíj elhasználódása következtében bekövetkező nyúlást bizonyos mértékig kompenzálja, így biztosítva, hogy az kellőképpen feszes legyen az átvitelhez.

Öregszik, mert szerves

Felépítésüket tekintve a hosszbordás szíjak két anyagot, acélt és gumikeveréket tartalmaznak, na jó, szövetet is. Általában a szíj egyik fele sima, általában ezeken látjuk a gyártási adatokat, márkanevet stb. A szíj másik felén vannak kialakítva a hosszbordák. A kettő között egy acélszálakat tartalmazó réteg van, amely a nyúlás ellen védi az alkatrészt.

Mivel szíjak legnagyobb arányban gumit tartalmaznak, ami szerves anyag öregszik és új kori paraméterei egyre romlanak. Cserébe olcsón gyártható és viszonylag könnyen cserélhető. Csereperiódusuk nincs futásteljesítményhez, vagy időhöz kötve, de minden gyártói karbantartási előírásban benne van, hogy a hosszbordásszíj feszességét és állapotát (repedezettség, foszlás) szemrevételezéssel ellenőrizni kell.

Egy apró kitekintéssel említsük meg a Volvo D5 motorjait, ahol – legalábbis a 2000-es években gyártott modelleknél – a hosszbordásszíj hajlamos volt a szakadásra és ha ez még nem lenne elég, a leszakadó szíj előszeretett vert oda a vezérlésnek, ami aztán szintén szakadt és ezzel pillanatok alatt tette tönkre önmagát az autó. A típushiba közismert, úgyhogy nem hinném, hogy lenne akár csak egy olyan hosszbordás szíj is amibőt többet adnak el, mint a D5 motorokhoz valóból, hiszen ezt megelőző jelleggel minden hozzáértő műhely cserére ajánlja időközönként még akkor is, ha látszólag semmi baja nincs a szíjnak.

A jelölések

A járművekben alkalmazott hosszbordásszíjak jelölése általában „P” betűvel kezdődik, ez arra utal, hogy a jelölés utáni szám metrikus mértékegységben van megadva. (A „J”, „K” és „M” jelölések után collban értendő a feltüntetett szám.

Ha például azt látjuk a szíjon, hogy PK 5 668 (lehet más sorrendben is, pl. 5PK668), akkor az azt jelenti, hogy PK szabványú profilú, 5 bordájú és 668 mm névleges hosszú szíjról van szó.

Ha csúszik, ha szakad

Szerencsére a hosszbordásszíjak tönkremenetele általában nem egy pillanat műve. Amikor indulásnál sikító, visító hangot hallatnak az autók az egyértelműen a csúszó ékszíjra utal. Ez persze nem csak az ékszíj megnyúlása miatt lehet, hanem a feszítő mechanizmus is okozhatja. Rettenetesen zavaró nem csak a külvilágnak, hanem a vezetőnek, és egyértelmű jele annak, hogy ideje lenne foglalkozni a kérdéssel. Éppen az idegesítő hang miatt nem értem, hogyan képesek egyesek hónapokig visító autóval járni. A másik biztos jele a csere esedékességének az elöregedés, repedezettség.

Ha kimaxoljuk és elszakad, akkor egy csapásra megszűnik a generátor hajtása és nem lesz töltés. Ilyenkor az akkumulátor még egy ideig képes ellátni az elektromos funkciókat, de sokat ne várjunk tőle. Az újabb autók biztonsági okokból le is tilthatnak. Persze a klíma sem fog működni, de ez még talán elviselhető.

Érdemes tehát a motorház fedél minden felnyitásánál rápillantani az ékszíjra, nem foszlik-e, elég feszes-e. Utóbbit úgy tudjuk ellenőrizni, hogy a legnagyobb áthidalt hossz közepén az ujjunkkal benyomjuk a szíjat és ha egy ujjnyinál jobban be tudjuk nyomni, akkor az nem elég feszes.

FIGYELEM! Járó motornál soha ne nyúljunk az ékszíj közelébe!

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....