Anyukám is érteni fogja – Autóink halotti anyakönyvi kivonata | Autoszektor
Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja – Autóink halotti anyakönyvi kivonata

2016.02.15.

Avagy hová kell vinni a járművet, ha már nincs más hátra, csak a megsemmisítés?

Egy hónapja megkezdett minisorozatunk harmadik, immáron záró fejezetéhez érkeztünk, amelyből kiderül, mi a hivatalos módja annak, hogy végelgyengülésben kimúlt autónktól megszabaduljunk. Január közepén volt szó a jármű életútról, vagy más szóval a jármű életciklusról. Kiderült, hogy örök körforgás ez: a legyártott járműveket átveszik a kereskedők és értékesítik. A használók ezután javíttatják, gumit vesznek rá, egyszóval használják a kocsit, majd eladják. Ez a processzus néhányszor ismétlődik, míg végül az utolsó használója alól is kiesik a kocsi és mehet a bontóba. Az uniós előírások alapján egy járműbontás során 95%-os újrahasznosítási kvóta van érvényben. Ez az arány a jármű tömegére vonatkozik, vagyis 1.000 kg hulladékká vált autóból 950 kilónak meg kell jelennie valamelyik másodlagos felhasználási ágazatban.

A másodlagos felhasználás lehet alkatrészként való tovább élés, energetikai hasznosítás, vagy az alapanyag újrahasznosítása (ld. beolvasztás). A sorozat második részében két hazai autóbontó gurunál tettünk látogatást és számoltunk be eredményeikről, illetve jövőképükről. Minden fejlesztésük arra irányul, hogy a kvóták teljesítése gazdasági hasznot is hajtson.

Dokumentálás az Auto Mandy Car telephelyén,  ezután kerül a netes adatbázisba az alkatrész

Mai cikkünkből megtudhatják, hogyan kell eljárnia annak, aki az előírásoknak megfelelően szerene megválni régi autójától. (Mert a tudatos ember másképp el sem tudja képzelni, ugye?)

Bontási átvételi igazolás

A bontási átvételi igazolás nem más, mint korábbi autónk „halotti anyakönyvi kivonata”, vagyis az a dokumentum, amelyben az erre felkent autóbontó arról nyilatkozik, hogy a nevezett járművet átvette, amely egyben ígérvény arra nézve is, hogy azt a szabályoknak megfelelően fogja kezelni, majd szétbontani és hasznosítani.

Ezzel az okmánnyal tudjuk igazolni a hatóságok felé, hogy a jármű tulajdonjoga megszűnt, további kötelezettségeink (pl. súlyadó, kötelező biztosítás fizetés) azzal kapcsolatban nincsenek. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatalának Jármű Módszertani Főosztálya (hú, de hosszú volt) tartja nyilván a regisztrált autóbontókat, amelyről két hete már volt szó, és amely hozzávetőleg 160 ilyen helyet tartalmaz szerte az országban. A dokumentum utolsó módosítása 2015. áprilisában volt.

Ketyeg a 15 napos átfutás

Kísérjük utolsó útjára

Ha eljön a szomorú nap, akkor a jármű okmányait gondosan elkészítve induljunk el a bontóba. Okos ember vigyáz, hogy ilyenkor a járművel együtt ne adjon le olyan értékeket, mint például a tele tank, vagy új gumiabroncsok. A bontóban elvileg azt garantálják, hogy ingyenesen átveszik a kocsit, tehát a leadás nekünk semmilyen költséggel nem járhat. A józan ész azonban azt diktálja, hogy a jármű még hamvaiban is képvisel némi értéket. Tudják ezt a bontósok is, ezért a legtöbb esetben az aktuális hulladékárakat figyelembe véve fizetnek a leadáskor a (volt) tulajdonosnak, ez így korrekt. No, nem ebből fogunk meggazdagodni, de arra biztosan elég, hogy egy jobb helyen emlékvacsorát adjunk az eltávozott tiszteletére, két személyre.

Boncmesterek munka közben

Vigyázzunk, hogy az autó legalább egyik rendszáma meglegyen. A szabályozás annyit megenged, hogy például elhagytuk az egyik hatósági jelzést, de ha mindkettő hiányzik, akkor azt külön be kell jelenteni. A papírmunka nagy része a bontóé, ha a papírokon lévő alvázszám és a jármű alvázszáma megegyezik, nekünk csak a leadásról készült dokumentumot kell aláírni, majd átbuszozni az okmányirodába, hogy a szomorú tényt ott is közöljük.

Belső ügymenet

A központi nyilvántartásba való bejelentést követően egy 15 napos óra kezd ketyegni, amire talán semmi szükség nincsen, hiszen a tulajdonos kérelme, vagyis a papír, amit aláír a bontóban, arról szól, hogy ő kéri a jármű megsemmisítését, és tartalmazza azt is, hogy ez a döntés visszavonhatatlan. De ebben a tizenöt napban sem ülnek tétlenül a bontósok, ugyanis az átvett autó veszélyes hulladéknak minősül. Ne részletezzük, de az akkumulátor, a folyadékok (tüzelőanyag, motorolaj, fagyálló, stb.) mind-mind súlyosan környezetkárosító hatású, ezért a következő történik:

Szárazra fektetés

Ez a kifejezés a kedvencem, ha autóbontásról van szó. Annyira kifejezi mindazt, amit maga a tevékenység lefed, hogy ennél frappánsabban meg sem lehetne fogalmazni. De miről is van szó?

Most már száraz, mehet a helyére

Amikor a tulajdonos leadja járművét, azt a fent említett okok miatt nem lehet csak úgy kitenni a telephelyre, mert az eső folyamatosan mosná ki belőle a mérgező dolgokat. Ezért aztán kiszerelik az akkumulátort, leeresztik, és frakciónként külön tárolják a folyadékokat úgy mint gázolaj, vagy benzin, motor- és váltóolaj, differenciálmű olaj, hűtőfolyadék, ablakmosó folyadék és nem sorolom tovább, bár biztosan kihagytam valamit. Ahol/amiben nincs folyadék az pedig száraz. Most már mehet a tároló helyre, ahol a bontási papír jogerőre emelkedéséig pihen, fekszik az autó.

Bontás

A jogerőre emelkedést követően a jármű egyedi azonosítószámát, vagyis a beütött alvázszámot egyszerűen átflexelik, értsd, sarokcsiszolóval átvágják. Innen már biztos, hogy lopott autók azonosítójaként sem élhet tovább. Az alkatrészeket kiszerelik és megvizsgálják, hogy hasznosíthatóak-e eredeti funkciójukban, vagy selejtesek és mehet a fém-, műanyag- üveg-, gumi- stb. hulladékok közé.

A szükség (és a helyhiány) nagy úr

A hulladékokat frakciónként gyűjtik, és ami értékesíthető, azt eladják, ami sehová sem jó (ez lesz az a bizonyos legfeljebb 5 tömegszázaléknyi anyag) az mehet a lerakóba.

Aki a bontóba való leadásról szofisztikáltabban olvasna, az látogasson el a magyarorszag.hu vonatkozó oldalaira.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..