Autó, Motor és Tuning Show 2014

AMTS percről-percre

2014.03.22.

A kiállítás egyelőre bezárt, de mi még nem értünk a napi témáink végére! Következzenek az Infiniti, Mercedes és Jaguar standon kiállított érdekességek.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

Az Infiniti Q50 a 3-as BMW kategóriájú prémium szegmens legújabb kihívója. A legfontosabb tudnivaló, hogy a G-sorozat utódjaként érkezett japán luxusautó technikai tudását az említett konkurensek még csak meg sem közelítik. Az autó Intelligens kulcsrendszere (i-Key) segítségével üléspozíciót, klíma- és audio beállítások is rögzíthetőek, de akár arcok, nevek, és a hazaút is a gép agyába véshető. Ezen felül még a sofőr billentyűzet (QWERTY, vagy ABC) preferenciájának rögzítésére is lehetőség van, de az igazán nagy durranás a korábban csak a repülőgépeknél alkalmazott Direct Adaptive Steering technológia bevetése. Személyautó esetében rendkívüli innovációnak számít a közúti közlekedés történelmében, ugyanis a fogaslécet mozgató fogaskerekeket villanymotorokkal hajtják meg, a mechanikus kormányoszlopot csupán biztonsági tartalékként szerelték be.

Az alapfelszereltség tartalmazza többek között az öngyógyító fényezést, dupla érintőképernyős InTouch multimédiás rendszert, tolatóradart, tolatókamerát, kétzónás automata klímát és a multifunkciós bőrkormányt. Kényelmi és egyéb extráit csomagokban bővíthető formában kínálják majd a márka iránt egyre nagyobb érdeklődést mutató hazai piacon. A gazdagon felszerelt dízelmotoros verzió ára 9 millió 294 ezer forint.

Hivatalosan csak két hónap múlva érkezik hazánkba a Jaguar F-Type Coupe, de a legnagyobb hazai autós rendezvény kedvéért a British Automotive Hungary egy prototípus R változatát elhozta és kiállította. Az autóban egy 550 lóerős és 680 Nm-es kompresszoros V8-as dolgozik.  Nulláról százra 4,2 másodperc alatt van, elektronikusan leszabályzott végsebessége 300 km/h.

A csillagos márka standján olyan ritkaságokkal találkozhattunk, mint például a frissen dekorált, szezonra felkészített Mercedes AMG C-Coupe DTM verzója. A négyliteres, kilencven fokos hengerszőgű V8-as teljesítménye 500 lóerő, legnagyobb nyomatéka is körülbelül ennyi, amit egy 6 fokozatú szekvenciális váltón keresztűl küld a brutális méretű (320/710-R18) hátsó kerekekre. ADTM C-Coupéhoz hasonló versenyautókkal július elsején találkozhat a közönség a Hungaroringen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....