amerikai autó

Amerika legnagyobb darabszámban eladott autói

2024.08.19.

Gyártósor, autópályák, tempomat – sokat köszönhetünk az amerikai autóiparnak, de melyik modellekből fogyott a legtöbb valaha.

Detroit romos gyár csarnokai és elhagyatott utcái sokat elmondanak az amerikai autóipar átalakulásáról, ugyanakkor számtalan dolgot köszönhetünk az észak-amerikai autógyártásnak. Sok szempontból úgy érezhetjük, hogy leáldozott az amerikai autóiparnak, pedig a valóságban csak átalakult. Továbbra is az emberek igényeire reagáló, probléma megoldó autókat gyártanak, és persze nem maradhatnak el a felkapott sztorik sem, amikből minden korszakra jutott – most éppen a Tesla személyében. No, de nézzük, hogy melyik autókból fogyott a legtöbb odaát valaha.

#10 Ford Explorer (8 936 000)

A legtöbben talán az amerikai zsaru filmekből ismerik a megkerülhetetlen Ford Explorer, aminek legutóbbi generációját még nálunk is forgalmazták Európában. Utcai kivitelében a Ford Bronco leváltásaként született, rendőr kivitelében pedig a Crown Victoriákat hivatott leváltani, amikor 1991-ben

bemutatták. Kényelmes, tágas, megbízható, így gyorsan az egyik legeladottabb SUV lett az észak-amerikai piacokon. Jelenleg a hatodik generációjánál jár, és mindig emeli a kategóriája színvonalát.

#9 Oldsmobile 88 (9 647 000)

1949 és 1999 között gyártották az Oldsmobile 88-as szériát, ami egy igazi himbálózó nagyszedán volt. Egy ponton állítólag az Oldsmobile legprofitábilisabb modellje volt, és szerencséjükre sok is fogyott belőle. Nem csak könnyű volt, de egy modern, nagy kompressziójú V8-ast is rejtett a motortere, amitől sokan az egyik első izomautónak is tartják – bár ezzel könnyen vitába lehetne szállni. Meglepő sebességre volt képes, amellett, hogy süppedős plüss üléseivel kényeztetett.

#8 Ford Mustang (10 200 000)

Egy ikon, amit senkinek sem kell bemutatni. A pony car kategória megteremtője, a Ford leghosszabban futó modellneve: a Ford Mustang. Csak bemutatása napján 22 000 darabot adtak el belőle, bár sok szempontból volt csalódást keltő a külső és a teljesítmény összhangja. Ugyanakkor a Mustang mindig meg tudott újulni. Így lett pony carból majdnem izomautó, abból pedig valódi sportautó, rendes futóművel, remek vezethetőséggel, és hamisíthatatlan amerikai karakterrel – no meg persze az 5,0 literes V8-cal a motortérben, ami mostanra szinte teljesen kikopott a gyártók kínálatából.

#7 Chevrolet Malibu (11 300 000)

Noha egy kaliforniai, óceánparti városról nevezték el, a mai Chevrolet Malibu minden, csak nem felpezsdítő. Persze nem is kell annak lennie egy hagyományos szedánnak, amiből 1965-ös bemutatása óta mintegy 11 300 000 darabot értékesítettek, és a városi terepjárók elképesztő térnyerése ellenére is állta a próbát. Még 2022-ben is növekedő eladási rátát hozott.

#6 Oldsmobile Cutlass (11 900 000)

Kicsivel több fogyott az Oldsmobile Cutlass-ból, ami 1977-ben például Amerika legeladottabb autója is volt, mintegy 632 742 eladott példánnyal. 1999-es levonulásakor az Oldsmobile legeladottabb autója lett, amit leginkább divatos külseje és luxus felszereltsége miatt kedvelt a piac. Hat generációt élt meg.

#5 RAM Pickup (12 135 000)

Értelemszerűen rengeteg pickup szerepel Amerika legeladottabb autóinak listáján, amin szerepel a RAM Pickup is, ami saját márkát csinált a RAM névből – hiszen eleinte Dodge Ram-ként született 1980-ban. Nem csak teljesen elvetemült performance változata miatt, de komfortos futása, megbízható hajtásláncai és tágas beltere miatt is kedveli a piac. Mintegy nyolcszor nyerte el az év teherautója díjat a Motor Trend magazinnál.

#4 Chevrolet Silverado (14 075 000)

Prémium felszereltségi szintként kezdte, végül különálló modellcsalád lett a Silverado 1999-től. A nagy méretű pickupot a létező összes kivitelben kapni, széleskörben magunkra konfigurálhatjuk, és legalább olyan jól teljesít aszfalton, mint azon kívül. Továbbá GMC Sierra néven is megtalálhatjuk a piacon.

#3 Ford T-Modell (15 000 000)

A valóságban senki sem tudja pontosan, hogy mennyi kelt el a legidősebb Fordból, az első autóból, amit Galamb József futószalagán szereltek össze nagyüzemben. A T-Modell volt az első, amelyik a köznép számára is elérhetővé tette a mobilitást, a gyártósornak, és persze az alacsony komplexitásnak (csak feketében lehetett kapni) olcsóbban tudta kínálni Henry Ford, mint a konkurencia. Az 1920-as évek végére az autók fele Ford volt. 1927 május 25-én maga Henry Ford, és fia, Edsel vezették le az utolsó legyártott példányt a gyártósorról, ami a 15 milliomodik autó volt.

#2 Chevrolet Impala (16 700 000)

Furcsa, de az Impalára sokkal előbb gondolna az amerikai tuningvilág egyik leghíresebb példányaként az ember, mint egy nagy számban eladott szedánra. Pedig 1957 óta több mint 16 millió Impalát értékesítettek, néhány kihagyással egészen 2020-ig. Az Impala volt az első modell SS jelöléssel, ami a későbbi 60-as, 70-es évek izomautó kultúráját teljesen felforgatta. Tíz generációja alatt számtalan díjat bezsebelt és széles közönséget tudott megszólítani.

#1 Ford F-széria (40 000 000)

De mindezek eltörpülnek a Ford F-szériájának 40 milliós eladási száma mellett. Talán minden autós pontosan jól tudja, hogy Amerika legeladottabb autója a Ford F-150, és ez a mai napig így van. Az első szériát 1948-ben mutatták be, 2022 januárjában pedig legördült a negyvenmilliomodik példány is. Az F-széria volt az első, amelyiknek dedikált padlólemezt fejlesztettek, ennek köszönhette profitábilis gyártását, hamisíthatatlan megbízhatóságát és teherbírását. Jelenleg négy helyszínen gyártják az Egyesült Államokban, de egyelőre néhány apró, egyedi kivételtől eltekintve egyelőre nem tervezik a széleskörű európai bevezetését. Még a tisztán elektromos Lightningnak sem.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.09.14
Sztár volt a flottákban, a családok is kedvelték, mindaddig, amíg kihalásra nem ítélte a SUV-mánia....
2024.09.14
A koreai gyártó a luxusmárkájával, a Genesisszel épít egy LMDh autót a Hosszútávú világbajnokság....
2024.09.14
Mit tegyünk, ha hirtelen leszakad az ég, miközben vezetünk?   ..
2024.09.14
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján felfüggesztett börtönbüntetésre és a....
2024.09.14
Megkezdődnek a felújítások az M1-M0 csomópontban szeptember 14-én szombaton, az M1-es autópálya....
2024.09.14
A Xiaomi úgy döntött, hogy legyártja a szupererős, ezerötszáz lovas SU7 Ultra modelljét azzal a nem....
2024.09.14
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azeri Nagydíj....
2024.09.14
A JLR csapatának legújabb tagja egy autonóm négylábú, amely a Range Rover Electric bemutatását....
2024.09.14
Szorult helyzetbe került a szürke Model S, két 99-es BKV-busz fogta közre. ..
2024.09.14
A Mercedes brit versenyzője azok után állt az élre, hogy pénteken motorproblémákkal küszködött. ..