Szerző: Boros Jenő

Formula 1-es szálak 

Van annak már évszázad, hogy az amerikai és orosz elnök nyitott autóból integetett híveinek, napjainkban nemcsak csukottak, de erősen páncélozottak a protokoll limuzinok. A nagy birodalmak  vezetői hazai márkákat preferálnak, de ez nem mindig sikerül, hiszen az orosz járműipar már jó néhány éve nem udvari beszállító. Pedig volt több próbálkozás is, mely nyilvános pályázattal indult, de a Kreml vezetői napjainkban is az Audi, BMW és Mercedes különböző változatait részesítik előnyben. Talán ezért is futott zátonyra minden próbálkozás, mert ugye központi támogatás híján kicsi az esély egy új orosz limuzin sorozatgyártására, viszont a dizájnpályázat óriási publicitást jelent a formatervezőknek. Nem véletlen, hogy száznál többen neveztek az orosz Cardesign portál és a Marussia versenyére. Előbbi egy igényes formatervezési világfórum, utóbbi nem túl sikeres Forma–1-es csapat, mely látványos utcai sportkocsikat is gyárt. Ezeknek is próbál reklámot csinálni a ringszerepléssel meg persze a pályázattal. A publicitás hatásos, bár egyelőre úgy néz ki, előbb nyer világbajnokságot a Marussia, mint hogy sorozatgyártásra kerüljön a győztes pályaműben megálmodott ZIL.

A számítógépes grafikákra könnyű az elnöki limuzin mögé varázsolni a Kremlt, mely anyagilag nem ösztönözte, csak nyilatkozatokkal próbálta ritkítani az apparátus nyugati modelljeit. Az autóimádóként ismert Vlagyimir Putyin persze beül olykor saját Lada Nivájába, veterán Volgájába, vagy autópálya-avatáskor a Kalinába, premieren Grantába, ám a hétköznapokon páncélozott Mercedest használ. És nem csak a méretkülönbségek miatt.

Car for the Prezident!.

Két éve már bemutattak egy valódi és működőképes elnöki autót, ám a protokoll limuzin nem nyerte el a Kreml tetszését, pedig a ZIL-gyárban hét évig készült mintadarabra negyedmilliárd forintnyi rubelt költöttek, ami nagy pénz, de ennyiből nem futotta volna teljesen új modellre, ezért a 4112P tulajdonképpen az 1978 és 1985 között gyártott 4104-es alapjára épült. Ikerfényszórói helyére átlátszó burák kerültek. A vezetőtől üveggel leválasztható utastérben a fűthető-hűthető, masszírozó és fekvőhellyé alakítható hátsó ülések között a könyöktámaszban hűtőszekrény van. A villanymotoros működtetésű függönyökkel sötétíthető kabin plafonjában körfények világítanak, és hatalmas monitoron lehet figyelni az autó környezetét. A támadás esetén a hermetikusan zárható belsőtér a csomagtérben elhelyezett palackból jut oxigénhez. A műszerfal órája 260 km/órás tempóig van kalibrálva, V8-hengeres, 7,7 literes, 400 lóerős teljesítményű motorjával állítólag kétszáz feletti tempóra képes a 6,5 méteres és közel négytonnás ZIL. Hat ajtajából az elsők hagyományosan, a hátsó kettő-kettő szekrényszerűen, egymás felé nyílik, hogy fedezéket biztosítson a védett személynek egy esetleges támadás ellen. Ezt emelte ki Szergej Szokolov, a kivitelező csapat vezetője a ZIL 4112-es modell bemutatóján. Megrendelést azonban nem kapott a gyár, mely évtizedeken át kizárólagos beszállítója volt a Kremlnek.

ZISz helyett ZIL

Az orosz ZIL pártlimuzin első változatát 1981-ben Leonyid Brezsnyev főtitkár kapta. Elődeit még ZISZ-nek hívták, ám a diktátor nevére utaló Sz betű Sztálinnal együtt eltűnt az autó nevéből is, és a Zavodi Imenyi Sztalinból Zavodi Imenyi Lihacsov lett. 1956. június 26-tól ZIL lett az új név, mely a fémmunkásból 1927-re vezérigazgatóvá avanzsált Iván Lihacsovnak állított emléket. ZIL név maradt, a forma és a minőség alig változott, de ami fontosabb, hogy közlekedésbiztonságban és védelmi szintben is messze elmaradt versenytársaitól: a Kreml parkolójában Mercedesek állnak, nyitott ZIL autóval katonai díszszemlén parádéztak a tábornokok. A pártlimuzin feltámasztására történt több kísérlet is, ám a Kreml felkérésére csak virtuális autóig jutott el a Slava’saakyan design stúdiós Szlava Sakijan és Andrej Csirkov által tervezett modell, mert pénz már nem volt a megvalósításra. A 2013-as év sem múlt el próbálkozás nélkül, az utcai sportkocsikat is gyártó Marussia és Cardesign felhívására 120 pályázat érkezett. Világhálón dolgozott a terven és világhálós szavazáson nyert egymillió forintnyi díjat a holland Bernd Weel (25) és az orosz Yaroslav Yakovlev (28) páros.

Sebestyén Marcell pályaműve harmadik lett.

A Car for the Prezident! versenyen részt vett a magyar Takács Árpád és sikeresen szerepelt Sebestyén Marcell, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója, aki harmadik lett pályaművével, melyben egy egész protokoll konvoj szerepelt, reprezentatív Csajka elnöki limuzinnal, mikrobusszal és sportos terepjáróval.

Szovjet diktátori autók krónikája

A ZIL elődjéből, a 101-es ZISZ autóból 2089 darab készült. Sztálin utódja, Hruscsov a személyi kultusz jelképeként kezelte a diktátori flottát, és utasítására a ZISZ-ek többségét feldarabolták és beolvasztották. A következő változatból, a ZIL limuzinból 55 év alatt néhány száz készült.

Packard mása. A szovjet pártlimuzinok története teherautókkal indult. Az AMO (Moszkvai Automobil Társaság) olasz F-15-ös teherautókat összeszerelő üzemet 1918. augusztus 15-én államosították, majd 1931-ben a nagy vezér után a ZISz (Zavod Imenyi Sztalina) nevet kapta. Az első, luxus személyautók 1934-ben készültek, mert a névadó diktátor bizonyítani akarta, hogy nemcsak az amerikai ipar képes magas színvonalú termék előállítására. A ZISz 101-es 1936. november 3-án került sorozatgyártásra: a hétüléses, négyajtós karosszériás és 5,8 literes, soros nyolchengeres, kilencven lóerős teljesítményű benzinmotorral hajtott autó háromfokozatú kézi kapcsolású sebességváltóval készült.

A következő generációs ZISz luxusautók fejlesztési munkálatai 1942-ben kezdődtek Andrej Osztrovcev vezetésével. A feladat nem volt könnyű, mert Sztálin ízlésének kellett megfelelni: az  autónak meg kellett tartania az akkor már divatjamúlt teherautós fazont, a keskeny gépházat és a különálló sárvédő lemezeket. A kocsi végül is a Packard Super Eight hű mása lett, beleértve a hűtőmaszkot, a lámpákat, a krómdíszeket, de még a műszerfalat is. A nehézipari minisztérium illetékesei 1944-ben hagyták jóvá a terveket.

A zsűritag Sztálin, Molotov és Berija

Az öt különböző prototípust 1947. április 28-án  tekintette meg Sztálin, Molotov és Berija, a szovjet vezetőkből álló zsűri egy nyitható tetejű és egy zárt karosszériás változatot hagyott jóvá, ezekből 1959-ig 2089 darab készült el. A hatliteres és 140 lóerős teljesítményű motorhoz négyfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltót illesztettek, az utastérben a vezető mögötti válaszfal elektrohidraulikus működtetést kapott, és hatásos fűtőrendszert szereltek be.

A négyajtós, hétüléses limuzin tömege két és fél tonna, tengelytávja 3,7 méter, hossza 6 méter volt.

A ZISz-ek a magas rangú állami- és párthivatalnokokhoz, valamint a nemzet kiemelkedő polgáraihoz kerültek. A KGB elődjének, az NKVD flottájában páncélozott változatot rendszeresítettek. Az ZISz 115-öseből 1949-1952 között 38 darab készült, többségük Sztálint szolgálta: húsz a Kremlben, kettő Leningrádban, egy-egy pedig a vezér üdülőiben várakozott menetkészen. A ZISz flotta mellett továbbra is előszeretettel használta 1936-os Packardját.

Sztálin utódja, Hruscsov igyekezett megtisztítani a személyi kultusz torz jelenségeitől a Szovjetuniót, és az új vezetés a ZISz-ek megsemmisítése mellett döntött: néhány kivételével az autókat darabokra vágták, majd beolvasztották.

KGB vizsgálatok

Ekkor készült a 112-es tanulmánymodell, melynek sorozatgyártása már új jelvénnyel indult: 1956. június 26-tól ZIL lett az új név, mely fémmunkásból 1927-re vezérigazgatóvá avanzsált Iván Lihacsovnak állított emléket. Az új csúcsmodell, a ZIL 111-es elnyerte az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás fődíját, és egy évvel később már sorozatban gyártották, aztán következett a hétüléses 114-es, majd az ötüléses 117-es.

A ZIL limuzinok motorjait beszerelés előtt fékpadon járatták és minden autót kétezer kilométeres próbaútra, majd műszaki felülvizsgálásra KGB-garázsokba vittek. A központi dokumentációban a szervizkönyv mellett tárolták a listát,.melyen az autó készítésében és felülvizsgálataiban résztvevő összes dolgozó szerepelt. Azért másképp is gondoskodtak az utasok biztonságáról: a karosszéria állítólag radioaktív sugárzás ellen is nyújtott némi védelmet az oldalablakok háromrétegű, a szélvédők pedig laminált biztonsági üvegből készültek. Meghibásodás esetén teljes értékű pótrendszer lépett működésbe: megkettőzték a benzinszivattyút, a gyújtásrendszert, illetve az akkumulátort is, ami két darab 75 Ah kapacitású párhuzamos kapcsolását jelentette. A ZIL 2011-es kínálatában még két modell szerepelt, ám a 6,3 méteres hétüléses 41047-est és az 5,75 méteres ötüléses változata már három éve eltűnt a gyár ajánlatából.