Skoda

Alkatrészhiány miatt korlátozza gyártását a Skoda

2022.03.01.

Nagymértékű alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerült a hét elejétől az új személygépkocsik gyártását a cseh Skoda Auto autógyár. A hiányzó alkatrészeket néhány ukrajnai üzemben gyártották, amelyek az orosz hadművelet következtében most leálltak – közölte a Skoda Auto kedden.

A közlemény szerint egyebek között korlátozni kellett az Enyaq iV elektromos autó gyártását. A Skoda Auto menedzsmentje eddig 10 millió koronát (150 millió forint) adományozott a Clovek v tísni cseh humanitárius szervezetnek ukrajnai tevékenységének elősegítésére.

Az oroszországi piac tavaly a második legnagyobb volt a Skoda számára, összesen 90 400 autót értékesítettek ott. Várható ezért, hogy az Oroszország elleni büntetőintézkedéseknek negatív hatása lesz a legnagyobb cseh autógyár gazdálkodására is - mutatott rá közleményében a Skoda.

Ukrajnában 2002 óta van összeszerelő üzeme a Skodának, ahol eddig mintegy 190 ezer Skoda autó készült el. Ukrajnában az utóbbi időben évente mintegy 6000 Skoda autót adtak el.

A Skoda tavaly összesen 878 200 autót szállított külföldi megrendelőinek, 126 600 darabbal kevesebbet, mint az előző évben. Ennek legfőbb oka a koronavírusjárvány következtében fellépett chiphiány.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....