akkumulátor-iparág

Akkumulátor-technológiai központot nyitott a Stellantis Olaszországban

2023.09.09.

Könnyebb elektromosjármű-akkumulátorok kifejlesztését tűzte ki célul a Stellantis autóipari konszern - jelentette be Ned Curic fejlesztési igazgató a csoport akkumulátor-technológiai központjának megnyitóján az olaszországi Torinóban.

A járműakkumulátorok tömegét a fejlesztési igazgató szerint legalább a felére kell csökkenteni. „Kemény célt tűztem ki a csapatomnak, az akkumulátorok tömegét 2030-ig legalább 50 százalékkal csökkenteni kell„ - fogalmazott. Hozzátette azonban, hogy valójában nincs elképzelése arról, miként néz majd ki a jövő akkumulátora. „Teljesen új anyagokon, új kémián, új eljárásokon kell gondolkodnunk, hogy ezeket a nehéz, súlyos anyagokat valami sokkal könnyebbre cserélhessük le” - mondta.

A világ harmadik legnagyobb forgalmú autógyártója, a többi között a Fiat, a Peugeot és a Jeep márkákat egyesítő Stellantis 40 millió eurós (csaknem 15,5 milliárd forintos) beruházással hozta létre akkumulátor-technológiai központját a Fiat mirafiori üzemében. A központ feladata a csoport jövőbeli járműveihez szükséges EV-akkumulátorok házon belüli tesztelése és fejlesztése lesz. A centrum mintegy száz magasan képzett alkalmazottat foglalkoztat majd, többségében a Stellantis átképzett dolgozóit. A csoport egy másik, hasonló központ létesítését is tervezi Kanadában. A pénteki tájékoztatón Curic egyúttal bejelentette azt is, hogy a csoport még az idén be fog mutatni egy nagyon versenyképes elektromos modellt. Egy olyan autót, amit - szavai szerint – „a társadalmunk szinte bármely tagja meg fog tudni vásárolni”.

Micky Bly, a Stellantis meghajtási rendszerekért felelős igazgatója a technológiai központ megnyitóján jelentette be, hogy akkumulátorgyártási kapacitásának további bővítését is tervezi a csoport. „A már bejelentett mintegy 250 gigawattóra gyártási kapacitást úgy gondoljuk, hogy 400 gigawattóra kapacitásig kell növelnünk a világon” - fogalmazott. "Eddig már hat gigafactory építése mellett köteleztük el magunkat, de lesz még több is" - tette hozzá.

A Stellantis az idén nyitotta meg első gigafactory akkumulátorgyárát Franciaországban, amit egy-egy újabb követ majd Németországban és Olaszországban. Mindhárom a Mercedes és a TotalEnergies cégekkel alakított ACC vegyes vállalat keretében működik. Három további gigafactory létesült az Egyesült Államokban és Kanadában.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
..
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....