Lamborghibi Urus

Akinek Lambója van, az itt a király?

2024.02.25.

Amikor a pénz nem párosul szociális érzékenységgel…

 

Lehetne erőteljesebben is fogalmazni, de ez egy híroldal, az indulatoknak nincs helye. Érzelmeik kinyilvánításában viszont nem fogták vissza magukat azok az utasok, akiket egy nemtörődöm sofőr akadályozott délutáni teendőikben. És miért is lettek volna kíméletesek azzal az emberrel, aki hanyagul az út közepén hagyta autóját és ezzel blokkolta a villamos közlekedését.

Pontosan ez történt Torinóban. A csütörtöki csúcsforgalomban a zsúfolt villamos fékezni kényszerült, mert egy kocsi az útját állta. Nem keresztben parkolt éppen a síneken, de pont annyira lógott bele a villamos terébe, hogy az nem tudta folytatni menetrend szerinti útját.

Naná, hogy nem egy Fiat Pandáról beszélünk, egyrészt, annak méreteinél fogva komoly mutatvány volna valami hasonló, másrészt, a kisautók tulajdonosai azért általában kevésbé hanyagok. Vagy szociálisan egy picit érzékenyebbek. Nézőpont kérdése.

Itt az emberünk egy Lamborghini Urus sofőrje volt, aki fullra leblokkolta a torinói 4-es villamos vonalát. Közel 20 perc várakozás után végül az utasokat megkérték, hogy szálljanak le a tömegközlekedésről, amíg a rendőrség meg nem érkezik és el nem szállíttatja a renitens pénzeszsák kocsiját...

Forrás: automoto.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....