autósport

Abu Dhabi Desert Challenge: Hullámvasút, mecset, gépátvétel

2015.03.27.

A navigátorok a száguldást választották, a pilóta a nyugalmat. Furcsa, ugyanakkor érthetõ is. A Szalay Balázs, Fabian Lurquin kettõs a tereprali világkupa-sorozat második futamára, az Abu Dhabi Desert Challenge-re készül, túl van az adminisztratív ellenõrzésen, és az Opel Mokka átesett a kötelezõ gépátvételen is. Közben pedig a versenyzõknek arra is jutott idejük, hogy szétnézzenek egy kicsit Abu-Dzabiban.

A két navigátor (mert persze a gerincmûtéte utáni rehabilitációját töltõ Bunkoczi László is elkísérte a csapatot) a Ferrari World felé vette az irányt, a különleges, felnõtteknek (is) szóló vidámparkba, ahol kipróbálták a 220 km/órás sebességgel száguldó hullámvasutat, és persze a Formula–1-es szimulátort is. 
 
A pilóta eközben a Sejk Zájed mecsetbe ment – no nem imára, hanem egyszerûen csak azért, hogy megcsodálja a világ nyolcadik legnagyobb mecsetének monumentalitását, s hogy átjárja a béke érzése, amit a hely (a hatalmas, fehér mecset) magából áraszt. Szükség is volt a nyugalomra, izgalmakból ugyanis az elkövetkezõ egy hétben úgysem lesz hiány – a sivatagi száguldás sohasem unalmas.  
Persze, szombaton még ráhangolódnak a viadalra: az abu-dzabi Formula–1-es pályán tartják meg a két kilométeres szuperspeciálist, amely után az elsõ tíz helyezett rajtpozíciót választhat, a mögöttük jövõk pedig a célba érkezés sorrendjében indulnak. 
 
Megjegyzendõ: az adminisztratív és a technikai ellenõrzés is a Yas Marina Circuiten, vagyis az ultramodern F1-es pályán zajlott – ilyen elõkelõ elbánásban sem gyakran van részük a sivatagban edzõdött versenyzõknek, hogy épített boxokban készíthetik fel a viadalra az autókat és motorokat. 
 
„Nagyon érdekes látni ezt az elképesztõ infrastruktúrával felépített pályát, remélem, egyszer a Hungaroringen is lehetõség lesz ilyen nagyszabású fejlesztésekre, mert ez itt lenyûgözõ. Jó érzés, hogy ott száguldhatunk majd, ahol Button meg Alonso és Vettel rója a köröket. Ha nem is velük, de nekünk is lesz kivel versenyezni: nyolc Mini és öt Toyota nevezett a viadalra, de azért így is remélem, hogy beférünk a top tízbe” – nyilatkozta Szalay. 
 
Ami az új navigátort, Fabian Lurquint illeti (a belga mitfahrer egyébként csak a csapatban új, a terepraliban nem – hét Dakaron állt rajthoz és az abu-dzabi viadalon is négyszer indult már...), õ azzal töltötte a csütörtököt és a pénteket, hogy barátkozott az autóval. Beállították az ülését, a biztonsági öveket – és meglepõdött, hogy az Opel Mokkában nincs légkondi, mert az elõzõ autóiban volt...  
 
Bunkoczi persze adott neki néhány jó tanácsot Szalayval kapcsolatban, például azt, hogy reggel egy órával a rajt elõtt ébressze fel, aztán tíz perccel késõbb megint, és ha nem látja sehol, akkor tíz perc múlva megint menjen oda a sátrához. Persze, azért szakmai dolgokról is beszélgettek. 
 
„Elmondtam neki, hogy mikor kell visszafogni Balázst, és azokat az apró trükköket, amelyekre vele kapcsolatban figyelni kell verseny közben, például, bizonyos idõközönként figyelmeztetni kell, hogy igyon elegendõ folyadékot” – mondta Bunkoczi. 
 
„Tudom, hogy Balázs az Africa Race-en elszenvedett balesete óta elõször ül versenyautóban, úgyhogy az elsõ kilométereken biztosan nem lesz olyan magabiztos, amilyen szokott lenni, ami teljesen természetes. Ám amint belerázódunk, azt a taktikát fogom követni, amit kér tõlem és amit elõre megbeszélünk. Ha úgy akarja, visszafogom, ha azt mondja, menjünk, ahogy a csövön kifér, akkor hajtani fogom. Bár azt szem elõtt kell tartani, hogy az autó ezután a verseny után Egyiptomba hajózik, úgyhogy egy darabban kell maradnia” – nyilatkozta Fabian Lurquin.  

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.26
Szigetújfalu közelében találták meg vasárnap a Verőcénél múlt szombaton történt hajóbaleset hatodik....
2024.05.26
A megújított Superb kombi változata akkor lép piacra, amikor a riválisok mezőnye ritkul, a....
2024.05.26
A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-....
2024.05.26
Akármilyen pop-up szolgáltatásra átalakítható lenne a Renault és együttműködő partnereik elektromos....
2024.05.26
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Drága a jogsi. ..
2024.05.26
Ha igazán belegondol az ember, egészen meglepő valahol, hogy a Mercedes haszongépjárműveket is árul....
2024.05.26
Vecsésen történt a súlyos közlekedési baleset, amelyről az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.26
Egy olyan rendszerről van szó, amelyben egy elektromos autóval rendelkező ház el tudja tárolni a....
2024.05.26
A BMW és MINI márkák hazai képviseletét ellátó, gyári tulajdonú leányvállalatot 2004 tavaszán....
2024.05.26
Őrült futamon, őrült végeredmény született vasárnap délelőtt. ..