beszállító

Ablaktörlőket is gyártó cég bővít Salgótarjánban

2016.09.14.

Bővíti gyártó és tároló kapacitásait az autóelektronikai berendezéseket gyártó japán Mitsuba cég Salgótarjánban, az új üzemrészt szerdán adták át. A teljes beruházás 2017 végére készül el 4,3 milliárd forintból, a fejlesztéssel 150 új munkahelyet teremtenek. a magyar kormány 850 millió forint támogatást nyújt a fejlesztéshez.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az átadó ünnepségen elmondta: mára Japán lett a legjelentősebb zöldmezős ázsiai beruházó Magyarországon.

Hozzátette: közel 150 japán vállalat van jelen az országban, közülük 47 gyártókapacitással is rendelkezik, ezen cégek összesen 4,5 milliárd dollár befektetést valósítottak meg, és több mint 25 ezer embernek adnak munkát.

Szabó László úgy fogalmazott, a Mitsuba salgótarjáni bővítése is azt bizonyítja, hogy Magyarország megbízható partner, vonzó befektetési környezetet tud kínálni azoknak a vállalatoknak, amelyek a munkahelyteremtés céljából kívánnak hazánkba jönni.

Hino Noboru, a Mitsuba-csoport elnök-vezérigazgatója azt mondta: az új, 8600 négyzetméteres üzemrész megépítése fontos állomása a vállalat 4,3 milliárd forint értékű fejlesztési és bővítési projektjének. Ezzel a raktározási és gyártókapacitás kétszeresére nőtt, amelyet a megrendelések emelkedése indokolt. Az új egységben folyamatosan történik a gépsorok telepítése.

A salgótarjáni Mitsuba Automotive Systems of Europe Autóalkatrész Gyártó Kft.-nél jelenleg 370-en dolgoznak. A beruházás tavaly októberi megkezdése óta már 90 új munkahely létesült, a projekt befejezésekor, 2017 végére várhatóan a 150 főt is eléri az új dolgozók létszáma.

Hino Noboru megköszönte, hogy a magyar kormány 850 millió forint támogatást nyújt a fejlesztéshez.

A Mitsuba 2001-ben zöldmezős beruházásként hozta létre salgótarjáni gyárát. A kft. alapvetően az európai piacra gyárt és értékesít ablaktörlő és mosó berendezéseket, valamint kényelmi berendezéseket, így elektromos ablakemelőt, kormány szervo-motorokat, elektromos kürtöket. Az export aránya meghaladja a 90 százalékot.

A cég partnerei között van a Magyar Suzuki és az Audi győri gyára is, beszállítói között jelentős arányt képviselnek a magyar cégek. A társaság Salgótarján meghatározó munkáltatója.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....