Alfa Romeo Stelvio

700 kg adomány gyűlt az Alfa Romeo SUV-jába

2017.12.24.

Lezárták azt az egy hónapos akciót, amelyben a Balaton körül gyűjtöttek adományokat. A kampány egyik célja az volt, hogy megtanítsák a gyerekeket a jótékonyság fontosságára. A kicsik egy Stelvio csomagtartójába pakolhatták az ajándékokat, amelyeket beszállítottak a  Mikulás gyárába.

Az akció szervezői elmondták, a gyerekek és szüleik  700 kg ajándékot hoztak azokra a helyekre ahol megjelent az autó. A legtöbb ajándékot a Siófokon, a Balatoni Hajózási Zrt. által szervezett Mikulás-hajóra hozták a gyerekek. Sok adomány jött a balatoni mesehős Füred Kapitány bázisára is. A jármű több  adventi vásárban is megjelent, ahová a gyerekek elhozhatták adományaikat.

A szervezők kiemelték: nem véletlenül használták az ajándékok gyors szállításához az Alfa Romeo Stelviót, ugyanis ez a világ leggyorsabb SUV-ja. A Ferrari-motoros, 510 lóerős Quadrifoglio csúcsváltozat a németországi Nürburgringen 7 perc 51,7 másodperc alatt tette meg a 20,8 kilométeres kört, ami nyolc másodperccel jobb, mint bármilyen másik sorozatgyártású SUV rekordja. Igaz, a 650 lóerős Lamborghini Urus köre még csak ezután következik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....