Bosch

600 új munkahelyet teremt a Bosch Hatvanban

2016.02.10.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban megrendezett sajtótájékoztatón ma jelentették be, hogy a Bosch csoport egy újabb fejlesztési projekten keresztül összesen 600 új munkahelyet teremt a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél.

Ez a projekt a különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója által Magyarországon végzett folyamatos beruházások részét képezi. A 2016 és 2018 között megvalósuló beruházás összértéke 18,9 milliárd forint, melyből egyedi kormánydöntés alapján 4,7 milliárd forintot vissza nem térítendő támogatás formájában ad a magyar állam.


Javier González Pareja és Szijjártó Péter

- A jelenlegi projekt egyrészt új, autóelektronikai alkatrészek gyártására alkalmas gépek beszerzését foglalja magában, másrészt a jelenlegi termelési kapacitást növeli. Ezáltal nő a cég versenyképessége, erősödik a vevői bizalom, amely várhatóan további megrendeléseket eredményez” – mondta Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője. A hatvani bővítéssel tovább folytatódik a Bosch magyarországi munkahely-teremtési programja, a cégcsoport 9 hazai leányvállalata jelenleg több mint 12 ezer dolgozót foglalkoztat, így ezzel az egyik legnagyobb külföldi munkaadó Magyarországon.

- A termékportfolió fejlesztésével a hatvani gyár megerősíti a régióban munkáltatóként betöltött vezető szerepét – hangsúlyozta Volker Schilling, a Robert Bosch Elektronika Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója.


A Bosch termékskálájának tudatos alakítása illeszkedik a mobilitási iparág világszintű megatrendjeihez. - A járművek villamosítására szolgáló innovatív termékek jelentik majd az egyéni mobilitás terén várható olyan változások támogatását, mint a kisebb CO2-kibocsátás, valamint a nagyobb biztonság érdekében az autó környezetének érzékeléséhez, illetve a jövőbeni önvezető és hálózatba kapcsolt vezetési rendszerekhez nélkülözhetetlen radareszközök és kamerarendszerek – tette hozzá Roger Seemeyer, a hatvani gyár műszaki ügyvezető igazgatója.

A projekt jelentős mértékben hozzájárul a Robert Bosch Elektronika Kft. versenyképességének növeléséhez, valamint az autóelektronikai alkatrészek gyártása terén betöltött vezető szerepének megerősítéséhez. Az 1998-ban alapított hatvani üzem világszerte a Bosch csoport legnagyobb autóelektronikai gyára.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....