SEAT

60 éves a SEAT szakmunkásképző iskolája

2017.01.14.

Mérföldkőhhöz érkezett a SEAT szakképzés és a fiatal tehetségek iránti elkötelezettsége a Szakképző Iskola 60. évfordulójával, mely 1957-ben nyitotta meg kapuit. Az iskola azzal a céllal jött létre, hogy fiatal szakembereket képezzen a spanyol autó iparnak, a kezdetek óta 2.600 diák tanult az intézetben.

Az elmúlt hat évtizedben a SEAT Szakmunkásképző Iskolája alkalmazkodott a változásokhoz és szakmunkásképzési terveiben, 2012-től olyan úttörő jellegű programokat épített be, mint például a német modell inspirálta duális szakmunkásképző rendszer. Ez a program kombinálja az elméleti oktatást és a gyakorlati képzést, amihez szakmai gyakorlatok is kapcsolódnak a SEAT gyártó üzemeiben. A tanulók aláírnak egy szakképzési foglalkoztatási szerződést, ami alapján hozzáájulnak a TB-hez és az elvégzett munkáért havi juttatást kapnak. Az intézmények és a szakoktatók műszaki színvonala, illetve az életszerű körülmények közepette végzett szakmunka-képzés együtt eredményezi a SEAT Szakmunkás Iskolájának sikerét, ahol jelenleg 163 fiatalember tanul és dolgozik. A SEAT emberi erőforrásokért felelős alelnöke, Xavier Ros kiemelte a Szakképző Iskola munkájának jelentőségét a vállalat képzési stratégiájában: „Tanulóink hármas előnnyel bírnak: megtanulnak egy szakmát, ezt valós, életszerű, munkahelyi környezetben sajátítják el és fejlesztik, illetve a vállalat alkalmazottaihoz egy nyílt végű szerződéssel csatlakozhatnak, amikor a szakképzésük befejeződik. Az a tény, hogy a Szakképző Iskolát elvégzett minden második diák a SEAT jelenlegi csapatának tagja, és a vállalat vezetőinek 11 százaléka is a Szakképző Iskolát végezte el, rámutat a vállalati stratégiai eredményességére.

A SEAT Szakképző Iskola által nyújtott duális szakképzés a diákok számára lehetővé teszi, hogy egy német és egy spanyol diplomát kapjanak, miután elvégezték a hároméves, megközelítőleg 4.600 órát magába foglaló képzési ciklust. A tanteremben és a laboratóriumban végzett képzést a termelési központokban a terepen végzett gyakorlati munkával kombinálják, ahol a munkát a Német Kereskedelmi Kamara által kiképzett oktatók felügyelete alatt végzik el. A német modellen alapuló szakképzés átfogó ismereteket nyújt a diákoknak, és teljesen felkészíti őket arra, hogy sikeresen oldják meg a mindennapi életben előttük álló kihívásokat.

Az olyan állandóan változó és gyökeres változásokat mutató szektorban, mint az autóipar, a profi szakemberek szakképzése és oktatása a szervezetek sikerességének kulcsa. ”Ők jelentik a vállalat jövőjét, így szükségünk van olyan fiatalokra, akik égnek a vágytól, hogy tanulhassanak, és készek alkalmazkodni a változásokhoz.”- mondja Xavier Ros alelnök. Példaként említi Marc Estapé Martost, a SEAT Szakképző Iskolájának egyik volt diákját, aki a hároméves szakképzési programot követően 2015 közepén a festőműhelybe ment dolgozni.   Estapé az egyike annak az öt földrészről, 19 országból származó 45 diáknak, akiket a Volkswagen-csoport kitüntetet a rendkívüli teljesítményéért és szakmai képességért.

Új tanulási módszerek az Y generáció véleményének figyelembe vételével

A SEAT növekedése és nagyobb versenyképessége szempontjából prioritás, hogy a tehetségeket magunkhoz vonzzák és a legjobb szakembereket megőrizzék. Ennek érdekében a vállalat különleges fontosságot tulajdonít a dolgozók szakképzésének és a képességeiket javító tudásának. Ez megköveteli az elkötelezettséget az új tanulási formák iránt, amelyek inspirálják a csapatokat és innovatív, tapasztalati képzést biztosítanak. Ennek keretein belül a vállalat megvalósította a SEAT Beszélgetések rendszerét, ami arra ösztönzi őket, hogy megvitassák a munkájuk jelene és jövője számára hasznos vonatkozásokat. A digitalizálás volt a központi téma a kezdeményezés első időszakában, amit néhány kreatív, ötleteket adó előadás köré építettek. A SEAT Beszélgetéseket a vállalat EASY stratégiájának keretén belül határozták meg, ez pedig számos olyan strukturális projektet jelent, amelyek támogatták a SEAT digitalizálási folyamatban történő előrelépését, illetve megteremtették a lehetőséget a vállalatnak az elérhető mobilitási megoldások szolgáltatója cím elérésére.

Fontos tény az is, hogy a SEAT 14.000 alkalmazottjának 24 százaléka az Y generációhoz tartozik, mert ez a fiatal nemzedék vitathatatlan szerepet játszik a digitális átalakulási folyamatban, amely központi kérdés a márka életének jelenlegi időszakában. Ennek okán a SEAT elkötelezett az iránt, hogy komolyan meghallgassa a fiatalokat annak érdekében, hogy meghatározzák az igényeiknek megfelelő új munkamódszereket.

E stratégiát szem előtt tartva a SEAT a múlt év szeptemberében egy Facebok-alapú digitális konferenciát szervezett a 27 évesnél fiatalabb alkalmazottaknak. A cél az volt, hogy meghatározzák a fejlesztési lehetőségeket a vállalati kultúra, a vezetés, a fejlesztés és a tanulás, a kompenzáció és a teljesítmény, illetve a munkamódszerek területén. Az eredmények arra mutattak rá, hogy a SEAT-nak az Y nemzedékhez tartozó fiataljai egy teljesen digitalizált, hálózatba kapcsolt, rugalmas vállalatnál kívánnak dolgozni, ahol többek között teret adnak az autonómia kifejlesztésének, és ami erősíti az együttműködést, a közös alkotást és a közös munkát.

A SEAT a spanyol autós szektor egyik legnagyobb munkaadója. 2015-ben a vállalat a spanyol gazdasági fejlődéshez 90.250 munkahely létrehozásával járult hozzá. Tevékenysége jelentős ösztönző hatással bír az ország üzleti és ipari termelésére: a SEAT által létrehozott minden egyes közvetlen munkahely további 6,5 munkahelyet eredményezett Spanyolországban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....