Szlovákai

50 ezer eurót fizet az állam az érsekújvári vasúti baleset áldozatai családjának

2024.07.07.

Jozef Ráž (Smer-SD-jelölt) közlekedési miniszter javaslatára a kormány szerdai ülésén jóváhagyta egyenként 50 ezer euró kifizetését az Érsekújvár mellett történt vasúti szerencsétlenség áldozatai családjának - írja a parameter.sk.

A közlekedési tárca a pénzügyminisztériummal való megállapodás után javasolta a családonként 50 ezer euró kifizetését a költségvetésből.

Az összeget a pénzügyminisztérium bocsátja a közlekedési minisztérium rendelkezésére, amely eljuttatja a hozzátartozókhoz.

A parameter.sk cikke. Képernyőfotó.

Június 27-én gyorsvonattal ütközött egy autóbusz egy jelzőberendezéssel felszerelt vasúti átjáróban, heten életüket vesztették, öten megsérültek.

Ráž a kormány ülése után elmondta, a baleset körülményeit négy csoport vizsgálja, egymást kiegészítve dolgoznak. Megismételte, hogy az eddigi eredmények nem állapították meg a rendszer meghibásodását.

„Ha azzal zárul a vizsgálat, hogy bármilyen további óvintézkedések elfogadására van szükség, természetesen végrehajtjuk azokat” – szögezte le. Ugyanakkor hozzátette, egyelőre semmi sem indokol ilyen intézkedést.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.10.05
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss....
2024.10.05
Érdekes autóötletek születtek a szomszédban, de némelyikből még prototípus sem lett. ..
2024.10.05
Megérkezett Budapestre az első CAF-villamos, amelyet Spanyolországban gyártottak és szereltek össze....
2024.10.05
Indiában bemutatták a 120 LE-s motorral szerelt F99 elektromos superbike-ot. ..
2024.10.05
A DataHouse adatai szerint 9796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot szeptemberben,....
2024.10.05
Nézze meg a videót! ..
2024.10.05
A Peugeot 2024 májusa óta megerősítette és új szintre emelte az UNDER THE POLE szervezettel közösen....
2024.10.05
A Volvo Cars 62 458 autó globális értékesítéséről számolt be szeptemberben, ami 1 százalékkal több....
2024.10.05
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már....
2024.10.05
Elkészült Baján a GANZ-SOR EBN8 elnevezésű elektromos midibusz prototípusa, a Gazdaságfejlesztési....