rendőrség

5 percen belül elfogták az autófeltörőt – videóval

2016.10.21.

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Józsefvárosban negyed óra alatt három autót tört fel.

 
 
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat – őrizetbe vétele mellett – L. Bertalan 39 éves dombrádi lakossal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
 
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. október 19-én 1 óra 15 perc körül a Budapest VIII., Diószeghy Sámuel utcában 15 perc alatt három autót tört fel úgy, hogy az egyiknek az ajtaját feszítette ki, a másik kettőnek az ablakát törte be. A férfi az első két gépjárműből nem vitt el semmit, de a harmadikból ellopta a sértett napszemüvegét és telefontöltőjét, valamint megpróbálta kifeszíteni az autó rádióját.
 
A bűncselekmény elkövetését térfigyelő kamera rögzítette. A rendőrök az elkövetőt a cselekmény észlelésétől számított 5 percen belül elfogták a helyszínen, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A józsefvárosi rendőrök előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
A közlekedési minisztérium már ismeri az egész Szlovákiára kiterjedő egységes menetjegyrendszer....
2025.02.14
Az autóipar erőteljesen kezdte 2025-öt. Az év elején 16,5 százalékkal nőtt az új regisztrációk....
2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..