baleset

24 órán belül a második súlyos vonatbaleset

2021.06.09.

Tilos jelzés ellenére hajtott a vonat elé egy furgon kedden, a gépkocsi 21 éves sofőrje és 27 éves utasa  a helyszínen életét vesztette. Szerda reggel Mezőtárkányban, a Dózsa György úti vasúti átjáróban történt baleset.

Vonattal ütközött össze egy személyautó szerda reggel Mezőtárkányban, a Dózsa György úti vasúti átjáróban - mentők is érkeztek a helyszínre. A Füzesabonyból Debrecenbe tartó 6639-es számú személyvonat a mezőtárkányi állomás andráskereszttel megjelölt vasúti útátjárójánál karambolozott egy gépkocsival. A vonaton nem sérült meg senki - írta a Mávinform a Facebook-oldalán.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű baleset történt 2021. június 8-án Sopronban, egy vasúti átjáróban. Egy 21 éves sopronhorpácsi férfi közlekedett furgonjával a Vándor Sándor utca irányából, a Táncsics Mihály utca felé. Haladása során a fénysorompó tilos jelzése ellenére behajtott a Somfalvi út és a Sopron-Baumgarten vasúti fővonal szintbeli kereszteződésében található vasúti átjáróba, ahol a Sopron irányából, Ausztria felé közlekedő vasúti szerelvény mozdonya a járműnek ütközött.
 
A keddi vonatbaleset. Fotók: police.hu
A baleset következtében a gépkocsi 21 éves sofőrje és 27 éves utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetek megelőzése érdekében a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
 
A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni! Az átjáróban és közvetlenül előtte tilos előzni! Csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer per óra átlagsebességgel szabad áthaladni rajta!
 
Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad! Ha a biztosítóberendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt! Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!
 
Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít. A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....