balesetmegelőzés

2050-ben már egy halálos baleset sem lesz az utakon?

2021.09.20.

Az Európai Uniónak és Magyarországnak is az a célja, hogy 2050-re eljussunk oda, hogy senki nem hal meg közlekedési balesetben - mondta az innovációért és technológiáért felelős miniszter hétfőn Budapesten.

Palkovics László a Biztonság hete országos rendezvénysorozat központi megnyitóján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kifejtette: azért is kell a közlekedésbiztonság témájával foglalkozni, mert naponta 3500-an halnak meg közlekedési balesetben a világon, ez pedig a világ gazdaságának GDP-jét akár 3 százalékkal is csökkenti.

Hozzátette: Magyarországon tavaly 500-nál kevesebben haltak meg közlekedési balesetben. Mivel a halálos balesetek 92-93 százalékát emberi hiba okozza, nagyon fontos a műszaki és infrastrukturális feltételek javítása mellett a közlekedők szemléletformálása, amely már az iskolában kezdődik, a tantervek része lett a közlekedésbiztonság ügye - fogalmazott az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos.

Beszélt arról is, hogy a Magyar Autó- és Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) egyik legfontosabb feladata a közlekedésbiztonság javítása, ennek érdekében rendezvényeket is szerveznek és bekapcsolódnak a Biztonság hete programjaiba is.

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke felidézte: öt éve indították el a Biztonság hete rendezvénysorozatot, amely szeptemberben hívja fel a gyermekek figyelmét a balesetmegelőzés és a közlekedésbiztonság fontosságára. Az országossá váló programban 2017 óta több mint 50 ezer gyerek vett részt.

Óberling József, Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (ORFK-OBB) ügyvezető elnöke kiemelte, a rendőrség nem kampányszerűen foglalkozik a balesetmegelőzéssel, az a mindennapjaik része. Mint mondta, tavaly mintegy 460-an haltak meg közlekedési balesetben, utoljára 1956-ban volt ilyen alacsony ez a szám, azonban a korlátozások megszűnését követően már látható, hogy magasabb lesz az éves adat, mert sokan semmibe veszik a közlekedési szabályokat. Beszélt arról is, hogy kedden országos ellenőrzést tartanak, hogy az úgynevezett EDWARD-Day-en (European Day Without a Road Death), senki ne veszítse életét Európa közútjain ezen a napon.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....