Bemutató

A 2024. évi CES-en ünnepli világpremierjét a Honda új EV-családja

2023.12.07.

A 2024. január 9. és 12. között rendezett Las Vegas-i CES® 2024-en mutatja be globális piacra szánt elektromos járműveinek új nemzedékét a Honda.

A Honda üzleti stratégiáját a márka jelmondata határozza meg: Az álmok ereje – Így hozzuk mozgásba Önt. Ezt az üzenetet közvetíti a Honda kiállítási területe is, valamint a cég mobilitási termékei és szolgáltatásai, melyekkel az emberek „átlépik a tér és az idő korlátait, s kiterjeszthetik képességeiket, illetve lehetőségeiket”. Az újdonságokkal a Honda nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek megvalósíthassák saját álmaikat és maguk is olyan hajtóerővé váljanak, ami előreviszi a társadalmat.

A vállalat arra törekszik, hogy 2050-re a teljes gyártásfolyamat karbonsemleges legyen, csakúgy, mint a termékválaszték.  Ez a Honda elektromos átállásának végét jelenti majd a személygépjárműveket illetően, a cég ugyanis azt a célt jelölte meg, hogy 2040-ben már kizárólag EV-ket és FCEV-ket értékesít majd globális szinten.

A kiállítási területen és a CES® 2024 kapcsán létrehozott internetes felületen számos Honda-fejlesztést mutatnak be. A látogatók megismerkedhetnek például a nemzetközi piacra készülő elektromos járművekkel, valamint a legfontosabb jelent és jövőt meghatározó műszaki megoldásokkal, melyek kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a Honda – jelmondatának megfelelően – a teljes elektromos átállásra törekszik.

A Honda 2024. január 9-én, kedden tartja sajtótájékoztatóját a CES®-en (további részletek alább). Toshihiro Mibe a vállalat vezérigazgatója és Shinji Aoyama igazgatóhelyettes egyaránt beszédet tart majd, és nemcsak az EV-alapú társadalomról alkotott elképzeléseit tárja a hallgatóság elé, hanem a márka új, globális EV-sorozatát is bemutatja.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.18
Miután Donald Trump amerikai elnök nagyobb katonai hozzájárulásokat követel európai NATO....
2025.04.18
A Kia EV3 lett az abszolút győztes a 2025-ös World Car Awards díjátadón. A rangos elismerést a 2025....
2025.04.18
Nézze meg a videót! ..
2025.04.18
A Budapest felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták, a Nagykanizsa felé egy sávon halad a....
2025.04.18
Közel 18 kilométeren újították fel a 3719-es számú Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti....
2025.04.18
A BMW Art Cars kollekció dubaji meglepetésvendége az Andy Warhol ihlette BMW M1 modell. ..
2025.04.18
A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között....
2025.04.18
A Datahouse adatai szerint 2025 első három hónapjában 38 ezer 922 új személygépkocsit és....
2025.04.18
Elkészült a kamion EB idei sorozatára készülő Révész Racing új versenygépe, Az új technika a héten....
2025.04.18
Nagy ütközésekkel indult a hosszú hétvége. ..