Formula Student
„A motorsportnak két igazán innovatív formája maradt meg, a Forma 1 és a Formula Student.” Az idézet Ross Brawn-tól, egykori Ferrari csapatfőnöktől, a Formula–1 sportszakmai igazgatójától származik. Van alapja szavainak, sőt, hála a nagyobb szabadságnak műszaki megoldásaikkal olykor Forma 1-et is beelőzik az egyetemisták. Nem véletlen az átjárás a két kategória között.
Csapattagként már az F1-ben is szerepelt magyar, Kling Sándor kompozit mérnökként dolgozott a Red Bullnál, előtte a BME Formula Student csapatát, az FRT-t és versenyautóját vezette.
Népes Formula mezőny a Hungaroringen
Konstruktőri széria
A Formula Student Európa legelismertebb konstruktőri versenysorozatában harminc ország több mint 700 egyetemi csapata indul. A hallgatók tervezik és építik autóikat, ami a műszaki vonalon túl gazdasági területen is szakértelmet követel, hiszen ki kell dolgozni és prezentálni kell a teljes üzleti koncepciót, mert biztosítani kell a projekt működéséhez szükséges anyagi hátteret.
A kezdeményezés lehetőséget ad a kapcsolódó iparágakban tevékenykedő cégekkel történő szorosabb kapcsolatot kialakítására, közvetlenül a műszaki és gazdasági felsőoktatásban résztvevőkkel, hogy az egyetemekről kikerülő frissdiplomás szakemberek már naprakész, használható gyakorlati ismeretekkel és tudással rendelkezzenek.
Nekünk 8
Magyarországon nyolc egyetemi Formula csapat épít autót és motort, a legrégebbi és legsikeresebb BME Formula Racing Team 2007-ben alakult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen azzal a céllal, hogy megvalósítsa pár fiatal egyetemista álmát és részt vegyenek a Formula Student versenysorozatban, hagyományt teremtve ezzel nemcsak az egyetemen, hanem Magyarországon is. A csapat 2008 óta a Formula University Közhasznú Egyesület keretében tevékenykedik.
Michelisz Norbert is besegített a tesztelésbe
Hazai pályán
Egyre sikeresebbek nemzetközi szinten: 2016-ban a BME FRT csapata 9-ik lett a 109 csapatból álló világranglistán.
2021-ben a Hungaroringen megrendezett ötödik Formula Student East versenyen 21 ország 71 csapatának közel kétezer egyetemistája küzdött belsőégésű, elektromos és önvezető jármű kategóriában. Magyarországot a benzinesek között a győri Arrabona Racing Team, a SZEngine csapat és a BME Motorsport képviselte: az arrabonások 11-ik, a budapestiek 12-ikek lettek.
A BME Formula Racing Team az elektromos hajtásúak között indult, korábbi versenyükön, az ausztriai Red Bull Ringen éppen csak lecsúsztak a dobogóról, a Hungaroringen ez már összejött és a kemény mezőnyben harmadikok lettek. A BME FRT a mezőny legjobb magyar Formula csapata, amit a HUMDA és a Hungaroring különdíja is megerősített.
A dobogós FRT autó a Hungaroringen
Éves mérleg
Összesítésben is rekordot produkáltak, hiszen a 2021-es nemzetközi ranglistán a 203 jegyzett elektromos csapat mezőnyében a BME Formula Racig Team a versenyek pontértékelése alapján 11-ik helyezést ért el. A másik legsikeresebb magyar csapat, a győri Széchényi Egyetem lett: az ART, vagyis Arrabona Racing Team a 612 jegyzett benzines csapat mezőnyében 138-ik helyezést ért el.
Eddig kettővel versenyeztek
Az idei szezonra az FRT megépíti húszadik autóját, mely a 12-ik elektromos és az 5-ik autonóm. Voltak olyan évek, amikor párhuzamosan két versenyautót is épített a csapat, tehát ringbe szálltak benzinessel és elektromossal is, a tavalyi kettő elektromos közül az egyiket pilóta vezette, a másik autonóm ment.
Kicsit hibrid
Első éveiben a BME Formula Racing Team csak benzines autókat épített, 2011 óta pedig Magyarországon elsőként és a mai napig egyedüliként versenyez környezetbarát elektromosokkal, 2018-ban pedig megépítette Magyarország első önvezető versenyautóját. Ezt is a négy kerékbe épített négy villanymotor hajtja.
A 2022-es szezonra egy különleges hibridet építenek, mert a FRED-002-es driveless és robot üzemmódra is alkalmas, vagyis ugyanazzal az autóval rajtolnak mindkét kategóriában, ezzel is felgyorsítva a fejlesztéseket, a szimulációkat és csökkentve a hibalehetőségeket, költségeket.
A 2022-es univerzális FRT modell
Design Freeze
Ahogy a korábbi években, idén is februárban ismertette terveit a csapat. Beke Sándor főmérnök a prezentáción elmondta, hogy a kettős szerepű autó a tavalyinál négy kilóval könnyebb lesz. Annak ellenére, hogy az autonóm üzemmód miatt a lidar, szenzor, kamera, aktuátor és egyéb robottartozék pluszsúly jelent, műszaki diétával sikerült megelőzni a hízást, így a 2022-es FRT autó tömege 187 kg. Stabilitását javítja az alacsonyabb súlypont és a VDC dinamikus nyomatékszabályozás.
Beke Sándor főmérnök
A gép
Az autót 4 db AMK DD5-14 PMSM kerekekbe épített villanymotor hajtja, ezek egyenkénti teljesítménye 35 kW, maximális fordulatszámuk 21,5 ezer, nyomatékuk 21 Nm.
Saját tervezésű a bolygómű, a 288 db LiPo cellás akkumulátor és a folyadékhűtéses hőcserélő hűtőlapja. Az autó álló helyzetből 1,8 másodperc alatt éri e a 96 km/h sebességet.
Négy versenyen rajtolnak
Madácsi Bendegúz kapitány a prezentáción elmondta, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is négy nemzetközi versenyen indult az FRT, többek között a Hungaroringen, Ausztriában és Németországban. Az sem változik, hogy a csapat feladatai közé tartozik a tervezés, a beszerzés, a gyártás és a versenyautó építése mellett a menedzsment, a logisztika és a gazdasági ügyek intézése is. Jelenleg több mint ötven aktív tagból áll a csapat, akik között található gépész-, logisztikai-, jármű- és villamosmérnök, illetve műszaki menedzser és közgazdász hallgató is.
Bakonyi Dávid és Madácsi Bendegúz a FRED-002-essel Fotó: Boros Jenő
Társadalmi felelősségvállalás
a BME Formula Racing Team lehetőséget teremt a jövő mérnökeinek, hogy kamatoztassák és fejlesszék egyetemen elsajátított tudásukat és készségeiket, valamint a munkaerőpiaci esélyeiket javítsák. A Formula sorozat esélyt ad minden magyar egyetemi hallgatónak arra, hogy a jövő ipari és mobilizációs kérdéseire találjanak válaszokat, hiszen a BME Formula Racing Teamhez nem csak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, hanem az összes magyar egyetem és főiskola hallgatója csatlakozhat.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!