Mentőszolgálat

160 új mentőautó állhat szolgálatba

2018.12.31.

Az idén 117 új kocsit kapott az Országos Mentőszolgálat, így a flotta átlagéletkora már az év elején hat év alá csökkent. A fejlesztések a jövőben is folytatódnak – hangzott el a szervezet szokásos szilveszteri évértékelőjén.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a mentők az idén 1,2 millió embernek nyújtottak segítséget, mintegy 30 ezer esetben végeztek életmentő beavatkozást, köztük kétezer sikeres újraélesztést.

Forrás: Országos Mentőszolgálat, Facebook

Kiemelte, rendkívül aktív és eredményes évet zárnak, ami a fejlesztésekben is megmutatkozott: 25 mentőállomás felújítását készítették elő, 117 új mentőautó beszerzésére volt lehetőségük. Így a mentőautók átlagéletkora már az év elején hat év alá csökkent. A fejlesztések a jövőben is folytatódnak - emelte ki a szóvivő, példaként említve, hogy további 160 mentőautó beszerzését tervezik.

Győrfi Pál jelentős lépésnek nevezte, hogy befejeződött a mentőszolgálat működésének digitális átállása, és csatlakoztak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT). Így a mentők a betegek ellátásakor a dokumentációt azonnal feltölthetik egy központi rendszerbe, ahol egyúttal ők is hozzáférhetnek a beteg kórtörténetéhez.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....