Audi

A 100. gyakornokból is Audi-munkatárs lett

2014.12.05.

Kitűnő perspektívát kínál az Audi Hungaria Motor Kft. az egyetemi végzősöknek: ebben az évben már a 100. gyakornok folytatja új munkatársként pályafutását a vállalatnál. Molnár Olivér, a Széchenyi István Egyetem járműmérnöki karán szerzett diplomát, és a vállalat Kísérleti Motorgyártó Központ Projektkoordináció/ Motorépítés területén try-out mérnökként helyezkedett el.

- Örülök, hogy immár a 100. gyakornokot üdvözölhetjük Audis munkatársként a vállalatunknál. Ez utánpótlás-programunk sikerének bizonyítéka – mondta dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „A tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók gyakorlatuk alatt széles betekintést nyerhetnek vállalatunk működésébe, amelyet a diploma megszerzése után munkatársként is kamatoztathatnak. Az Audi Hungaria, mint Magyarország legvonzóbb munkaadója számos fejlődési lehetőséggel és vonzó keretfeltételekkel várja őket.”

Dr. Knáb Erzsébet (balról a második) a századik gyakornokból lett munkatárssal.

Évente több mint 600 gyakornok gazdagítja tudását gyakorlati tapasztalatokkal – ebből mintegy 60 fő külföldi hallgató - az Audi Hungaria különböző területein. Különösen keresettek a műszaki, gazdasági és logisztika szakos nappali tagozatos hallgatók, pályázni német nyelvismerettel és legalább négy lezárt szemeszterrel lehet.

A vállalatot pályakezdők és tapasztalt munkavállalók ebben az évben immáron hatodszor választották Magyarország „Legvonzóbb Munkáltatójának“.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....