Opel

Új Opel Meriva: környezetbarát motor, számtalan frissítés

2013.10.09.

2003-as megjelenése óta az Opel Meriva a legnépszerűbb a kis egyterűek között. Még tovább emelte a nívót a 2010 óta kapható második nemzedék – olyan innovatív jellemzőkkel, mint a FlexDoors ajtók, a flexibilis üléselrendezés, a vezető és az utasok nagyfokú komfortja, valamint a sok ésszerű rakodóhely. Mint független egészségügyi szakértők megállapították, a Meriva az ergonómia bajnoka! Január közepén (2014. január 16-26.), a Brüsszeli Autószalonon ünnepli világpremierjét az új, még nívósabb, gazdaságosabb és jobban kezelhető Meriva.

Az új Opel Meriva az eddigi koncepció következetes továbbfejlesztése, finom adalékokkal megfűszerezve. Új külleme a Frankfurti Autószalonon épp bemutatott Opel Insignia stílusát mutatja, tőle örökölte a hűtőmaszk krómlécét és a ragyogó, fénydiódás nappali világítást, illetve hátsó lámpát. Elegáns oldalvonalát is krómléc emeli ki. Szóval remekül néz ki a kompakt Opel, pontosan odaillik az ADAM, a Cascada és az Insignia mellé.

Rangos megjelenéshez rangos motorok járnak: az újonnan konstruált, csendes 1.6 CDTI – eddig a nagyobb testvér, a Zafira exkluzivitása – immár ott surrog a Meriva gépteteje alatt is, a 100 kW/136 LE és 320 newtonméter kifejtésére képes változatban. Fogyasztása csupán 4,4 liter per 100 kilométer, ami megfelel 116 g/km CO2 kibocsátásnak. 2014 folyamán további takarékos és tiszta 1.6-os dízelek követik.

Nemcsak a dízel, hanem valamennyi benzines és gázüzemű motor is teljesíti a szigorú Euro 6-os kipufogógáz normát. A továbbfejlesztett 1,4 literes benzineseket (88 kW/120 LE és 103 kW/140 LE) hatfokozatú automatával is kínálják. A manuális sebességváltókat alapvetően átdolgozták, így rövid mozdulatokkal, simán és könnyen kapcsolhatók.

Hasonlóan meggyőző a Meriva legújabb generációs Opel IntelliLink szórakoztató-tájékoztató berendezése. Nagyfelbontású, hétcolos, színes képernyő garantálja a fedélzeti elektronika áttekinthető kezelését, és mutatja az opcionális tolatókamera képét. Nem hiányzik a hangvezérlés, a telefonálás Bluetooth-kapcsolattal és az audio streaming. A Navi 950 Europa IntelliLink alapból tartalmazza egész Európa térképét – a frissítéseket pedig egyszerűen, USB-ről lehet letölteni.

„Egy évtizeddel ezelőtt egyedül volt az első Opel Meriva, de most már több mint húsz vetélytárs küzd a piaci részesedésért. Ám az új Meriva flexibilitása és ergonómiája továbbra is utolérhetetlen. Ehhez járulnak olyan jelentős újdonságok, mint a nívós design, az új generációs motorok és sebességváltók, valamint a legújabb IntelliLink-infotainment. Modelloffenzívánk új Merivájával ugyanott állunk, ahol e járműkategória megalapításakor: az élen“, mondta az Opel igazgatója, Dr. Karl-Thomas Neumann.

Számos kitüntetés után – Arany Kormánykerék, Plus X Award – június végén a Meriva lett a J.D. Power VOSS 2013-as németországi tanulmányában a „legnagyobb vevő-elégedettséget kiváltó kompakt egyterű.“ Kell jobb bizonyíték, hogy a komfort és a technika mellett rendben van a kis Opel minősége is?

Friss design, hatásos részletek és nívós krómozás

Az Opel designfilozófiája – szoborszerű forma, németes mérnöki tudással – pompásan illik egy kis, flexibilis egyterűhöz is, ahogy a dinamikus Meriva bizonyítja. Sok apró tökéletesítés ad neki magabiztos fellépést. Elöl a króm-maszk meghatározó, a ködlámpák szintén krómozott keretével együtt. Az új fényszórók sas-tekintetét fénydiódás nappali világítás egészíti ki. Elegáns, krómozott övvonal hangsúlyozza az oldalablakok hullámvonalát, mintegy árulkodva a Meriva különlegességéről, a hátrafelé nyíló hátsó ajtókról, amelyek gyerekjátékká teszik a beszállást. Ugyanezt a hatást keltik a középre helyezett ajtókilincsek is.

Hátul a fénydiódás lámpák új, markáns grafikája tűnik fel, de nem maradnak hatás nélkül az újonnan tervezett 17 és 18 colos kerekek sem. A Meriva az egyetlen egyterű kocsi ezzel a nagyobb kerékmérettel, amely nagyszerű útfogást biztosít, és kiemeli a vetélytársak közül.

Új, Euro 6-os dízelgeneráció, iránymutató technikával

Az új Opel Meriva műszaki fénypontja a teljesen új fejlesztésű 1.6 CDTI turbódízel, amely nemrég debütált a Zafira Tourerben. Most a Merivában jelenik meg, és fokozatosan felváltja az eddigi 1.3 és 1.7 CDTI kiviteleket. A négyhengeres gép nagy teljesítményű és kis fogyasztású, nagyon simán jár, alig kelt zajt, és kíméli a környezetet: már ma teljesíti a jövőbeli Euro 6 kipufogási szabványt, amely majd csak 2015 szeptemberében lép életbe.

Az új nemzedék első képviselőjeként az 1.6 CDTI teljesítménye a Merivában 100 kW/136 LE. A teljesen alumíniumból épített, közös nyomócsöves, közvetlen befecskendezésű, változó geometriájú (VTG) turbós motor készségesen reagál, 2000-es fordulatszámnál 320 newtonméter nyomatékot fejt ki, keveset fogyaszt, és tiszta üzemű. Hat lóerővel és 20 newtonméterrel múlja felül 1,7 literes elődjét, és fürgébben gyorsít: az új Meriva 9,9 helyett 9,1 másodperc alatt sprintel álló helyzetből százra. A fogyasztást és a CO2-kibocsátást mérsékli, hogy kategóriájában a legkisebb a belső súrlódás a gyakran használt fordulatszám-tartományban, 1.500 és 2.500/per között. Ezzel a csúcs-motorral felszerelve mindössze 4,4 liter gázolaj fogy 100 kilométeren, és 116 gramm CO2 jut a légkörbe kilométerenként – tíz százalékkal kevesebb, mint a jelenlegi 1.7 CDTI esetében (96 kW/130 LE, 4,9 liter/100 km, 129 g/km CO2). 2014 első felében még takarékosabb változatok jönnek ki, újabb vevőkörnek kínálva a legfinomabb dízeltechnikát.

Osztályelső a zaj és a rezgések szintje is. A dízelekre jellemző kemény égészajt többszörös befecskendezéssel csökkentik, a segédberendezéseket és a burkolatot akusztikailag leválasztják a motorról. Ezért „suttogó dízel” az Opel 1.6 CDTI.

Tiszta, Euro 6-os benzinesek, laza automata

Háromféle benzines választható az új Merivához, mindegyik 1,4 literes. A szívómotor teljesítménye 74 kW/100 LE, a két turbóé 88 kW/120 LE, illetve 103 kW/140 LE. Az utóbbiakhoz opcióként kínálják az újonnan konstruált, optimalizált súrlódású hatfokozatú automatát, amelyet a váltókarral is lehet kapcsolni, az ActiveSelect funkció révén. Ez a komfortos lehetőség eddig hiányzott a Merivánál, és új vevőket nyerhet meg neki, hiszen az Opel várakozása szerint a Meriva összes eladásának 15-20 százaléka esik majd a benzinmotor-automata kombinációra. Az új Meriva valamennyi benzinmotorja már ma Euro 6-os.

Ugyanez érvényes az 1,4-es gázüzemű változatára. A 88 kW/120 LE teljesítményű Meriva 1.4 Turbo LPG gyári kivitelként, a márka garanciájával kerül az ügyfél kezébe. CO2-emisszója csupán 121 gramm kilométerenként, az üzemanyagköltség pedig szinte megfeleződik.

A Meriva valamennyi változata maximálisan komfortos sebességváltással kényezteti el vezetőjét, mert az Opel több mint 50 millió eurót fordított az aktuális öt- és hatfokozatú váltómű tökéletesítésére. Sok mindent változtattak az alkatrészeken és a rudazaton, valamint a beépítés módján, aminek köszönhetően rövidebb mozdulattal, kisebb erővel, simábban lehet váltani.

Modern IntelliLink infotainment, navigátorral

További újdonság a modern IntelliLink szórakoztató-tájékoztató – „infotainment” – rendszer, amely az okostelefon funkcióit integrálja az autóba. A hétcolos, nagyfelbontású színes képernyő áttekinthető kezelést és könnyű leolvasást tesz lehetővé. Telefonálhatunk Bluetooth segítségével, van audio streaming és USB- illetve WiFi-kapcsolat. A CD-lejátszós készülék opcióként kombinálható a DAB digitális rádióvétellel, ami hallatlanul javítja a műsorválasztékot és a hangminőséget. Alapból tartozik hozzá a gyors és precíz Navi 650 és Navi 950 IntelliLink, amelyeknek akár hangvezérléssel is be lehet mondani a célpontot. Térképet frissíteni is egyszerű, az USB-ről letöltve. A Navi 950 IntelliLink térképe egész Európát lefedi. A hangvezérlést kiegészítve fel lehet használni a mobiltelefon hangfelismerését is, például az iPhone Sirit.

Ergonomikus, praktikus és flexibilis belső tér

A világ egyetlen szériaautójaként kapott kitüntetést ergonomikus koncepciójáért a Meriva. 2010-ben az Egészséges Hát Munkacsoport kiadta az autóra a rangos AGR-bizonyítványt, a hátkímélő FlexSpace ülésért, a FlexDoors ajtórendszerért, az opcionális ergonómiai ülésekért, valamint a kocsi farába fiókként betolható, egyedül az Opelnél kapható FlexFix kerékpártartóért. Épp ezen innovációkkal uralta és uralja kategóriáját a célszerű kiskocsi, amely azonban nem pihen meg babérjain, hanem még magasabbra teszi a lécet: a multifunkciós FlexRail középkonol új kialakítása megnöveli a hátsó lábteret. Elcsúsztatható és kicserélhető elemei, mint a kartámasz, az italtartó és a rakodó rekeszek aranyat érnek utazás közben. A jó közérzetben szerepet játszik a kategóriában egyedülálló fűthető kormánykerék és a pazar kilátást nyújtó nagy panorámatető is.

A Meriva koncepciójának fontos eleme a forradalmi, szabadalmaztatott FlexDoors ajtórendszer, hátrafelé nyíló hátsó ajtókkal. Ezek 84 fokos szögben nyílnak (a szokásos 68 fok helyett), és megkönnyítik a beszállást a második sorba. Különösen egyszerű Isofix gyermekülést beszerelni a szélső helyekre, és becsatolni a kicsit.

Kategóriájának komfortmesterévé teszi az új Merivát a széria FlexSpace hátsó ülés, amely egyszerűen alakítja át az autót öt-, négy-, három- vagy kétülésessé. Okos dolog az Opel által kifejlesztett FlexFix kerékpártartó is, amely fiókként húzható elő a hátsó lökhárítóból, és két bicikli elhelyezésére alkalmas. Használat után láthatatlanul eltűnik – tipikus Opel!

Kis egyterű, nagyfokú biztonsággal

Az új Meriva a legjobb barát a mindennapokra: kompakt, takarékos, erős, komfortos, praktikus, kényelmes, és még jól is néz ki. Kellhet ennél több? Igen! A Meriva a biztonság iskolapéldája is. Maximális öt csillagot szerzett az Euro-NCAP törésteszten, ami nem éppen magától értetődik egy kis egyterűtől. Ráadásul olyan asszisztenciarendszerek vannak benne, amelyek röviddel ezelőtt még csak jóval magasabb kategóriákban fordultak elő. Csak egy példa a sok közül: beparkoláskor sokat segít a tolatókamera, amelynek képe a hétcolos képernyőn látható.

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....