Mazda

Új Mazda3 hibrid és CNG változatok az idei Tokiói Autószalonon

2013.10.24.

A Mazda idén Tokióban is az újonnan bemutatott Mazda3-at helyezi standjának középpontjába, de az európai változatokon kívül további hajtásláncokkal is megjelenik, az új modellt egyfajta „multi-megoldásként” pozícionálva. A már ismert SKYACTIV benzines és dízel modellek mellett Japánban az új Mazda3 hibrid-hajtással is elérhető lesz, valamint a gyár első alkalommal lép egy sűrített földgázzal hajtott Mazda3 SKYACTIV CNG koncepcióval a nagyközönség elé.

Az újgenerációs modellek mellett bemutatkoznak a Mazda legújabb technológiái és a jövőbeni modellekkel kapcsolatos fejlesztések egyes részletei is. A 43. Tokiói Autószalon november 23-án nyitja meg kapuit a Tokio Big Sight területén.

A Mazda3 a vállalat legfontosabb modellje, a globális összeladás több mint 30%-át képviseli, ill. már a harmadik modell, amelyet újraterveztek, teljesen az alapoktól. A Mazda az új kompaktot többféle igény kielégítésére szánja; amellett, hogy számos üzemanyaggal használható lesz, nem veszik el belőle a vezetés öröme. Az hajtáslánc-változattól függetlenül a Mazda3 mindegyik verziójában SKYACTIV motor dolgozik majd – ezzel is alátámasztva a technológia rugalmasságát.

A CNG-hajtású autók keresletének növekedésére válaszként a SKYACTIV-CNG tanulmány egy olyan dual-fuel rendszert használ, amely mind benzinnel, mind sűrített földgázzal működőképes. Mivel a CNG motorok nagy nyomáson égetik el az üzemanyagot, és a SKYACTIV-G benzinmotorok 14:1-es sűrítési arányuk miatt már eleve teljesítik ezt a feltételt, a CNG-hajtás pár apró módosítással előállítható volt. A CNG-vel hajtott motorok 20%-kal kevesebb káros anyagot bocsátanak ki, mint az ugyanakkora benzinmotorok.

A kizárólag japán piacra szánt SKYACTIV-HYBRID modellekben egy elektromos motort építettek egy speciális felépítésű, kétliteres SKYACTIV-G benzinmotor mellé, így a modell kiemelkedő menetteljesítményt nyújt, extra-alacsony fogyasztás mellett.

A tokiói stand további szereplője lesz a Mazda Atenza (Európában Mazda6) ASV-5 is, amely egy futurisztikus biztonsági rendszerekkel ellátott autó. A világon elsőként a rendszerek egyike lehetővé teszi, hogy az autó érzékelőn keresztül kommunikáljon a forgalomban részt vevő többi autóval, így megelőzve egy esetleges ütközést, ill. támogatva a forgalom egyenletes és biztonságos haladását.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....