gazdaságfejlesztés

Új befektetőket vonz Kecskemét északi elkerülőjének megépítése

2013.11.04.

Tovább növeli a térség vonzerejét Kecskemét északi elkerülő útjának megépítése - jelentette ki a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a beruházás hétfői alapkőletételén, a Bács-Kiskun megyei város határában.

Szijjártó Péter elmondta, Kecskemét a magyar autóipar egyik fellegvárává vált az elmúlt években, ezért az itteni fejlesztéseket a kormány kiemelten kezeli.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára (b) a kezében tartja a Kecskemétet északról elkerülő útszakasz alapkővének fedlapját az alapkőletételi ünnepségén, miközben Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere (j2) és Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója (elöl) elhelyezi az időkapszulát Kecskeméten.  MTI Fotó: Ujvári Sándor

Az államtitkár kiemelte: a város nettó 13,6 milliárd forintból, 2015 nyarára elkészülő északi elkerülő útjának megépítése tovább növeli a megyeszékhely és térsége gazdasági vonzerejét. A két ütemben megvalósuló, 10,3 kilométer hosszú, a 44-es és az 5-ös számú főutat összekötő útszakasz várhatóan újabb autóipari befektetőket vonz majd, további munkahelyeket teremtve ezzel a környéken - tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett: Magyarország 2010-ben két megoldás közül választhatott, ezek egyike arról szólt, hogy „húzzuk össze magunkat a lehető legkisebbre, és bekkeljük ki a válság időszakát”. A magyar kormány azonban a másik úton indult el, lehetőségként fogta fel a recessziót, felismerve: ahhoz, hogy a válságból megerősödve kerüljünk ki, Európa meghatározó termelési központjává kell válnunk – emelte ki Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta: az autóipar a motorja ennek a folyamatnak, hiszen jelenleg mintegy 600 cég működik ebben az ágazatban Magyarországon, amelyek összesen 100 ezernél több munkahelyet jelentenek. Az itt előállított termelési érték eléri a 15 milliárd eurót, amelynek exporthányada 92 százalék feletti - ismertette.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára (k) beszédet mond a Kecskemétet északról elkerülő útszakasz alapkőletételi ünnepségén Kecskeméten 2013. november 4-én. Mellette Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere (j2), Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója (j) és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója (b2). MTI Fotó: Ujvári Sándor

Rámutatott: a magyar gazdaság és autóipar fejlődése és sikerei elválaszthatatlanok egymástól. Éppen ezért a kormány számos intézkedéssel segítette az ágazat fejlődését - emlékeztetett. Példaként említette a munkát támogató adórendszer és Európa legrugalmasabb munkaügyi szabályozóinak bevezetését, továbbá a szakképzési rendszer megújítását.

Mindezek eredményeként 2012-ben megháromszorozódott a Magyarországra beáramlott külföldi működő tőke nagysága, amellyel hazánk Közép-Európa legjobbja a mutatót tekintve – hangsúlyozta.

Az eseményen Zombor Gábor polgármester (Fidesz) arról beszélt, hogy régóta várt fejlesztés válik valóra az elkerülő út megépítésével, amely példa értékű összefogás eredménye.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője aláhúzta: az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Program keretében, uniós támogatással megépülő beruházás jelentősen csökkenti majd a 44-es és az 5-ös számú főút tranzitforgalmát.

Jelezte: a munkák során a kivitelező Duna Aszfalt Kft. egyebek mellett hét csomópontot, három körforgalmat, három felüljárót, két aluljárót és egy vadátjárót alakít ki. A környezet védelmében pedig egy kilométer hosszú vadvédő kerítés, 2,5 kilométer zajvédő fal épül, továbbá 125 ezer fát ültetnek, és közel 17 ezer négyzetmétert erdősítenek az érintett szakasz mentén.

A 9,2 kilométernyi szervizút-hálózat létrehozását és kerékpárút-korrekciót is tartalmazó építkezés előkészítése október közepén kezdődött, forgalomkorlátozásra az idén a kecskemétieknek nem kell felkészülniük – tette hozzá.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....