2018.10.27.

Rajtbüntetés miatt a 11. helyről indult a Hyundai-jal versenyző magyar az első futamon Szuzukában, és ebben a pozícióban is intették le, a pontszerzésre tehát várni kell vasárnapig.

2018.10.06.

A motorcsere után a Hyundai BCR magyar versenyzője az autó bejáratására használhatta az első futamot a kínai Vuhanban, de az idő nagy részét a boxban töltötte.

2018.10.06.

Michelisz Norbert számára egy harmadik szabadedzéssel ért fel az első időmérő a kínai Vuhanban, ugyanis a magyar versenyző Hyundaiában motort kellett cserélni, ezért a mezőny végéről rajtol az első futamon.

2018.09.29.

Műszaki meghibásodás miatt Michelisz Norbertnek korán fel kellett adnia az első futamot Ningpóban.

2018.09.29.

Két és fél hónapos szünet után az év ázsiai felvonásának első részeként a kínai Ningpóban folytatódik a WTCR-szezon. Az első kvalifikáción Michelisz Norbert a harmadik helyen végzett, és ezzel folytatta jó időmérős teljesítményét.

2018.07.14.

Hiába lett második a Slovakiaringen az időmérőn Michelisz Norbert, eredményét törölték, a mezőny végéről kell indulnia.

2018.06.24.

Michelisz Norbert harmadikként zárta a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének harmadik futamát vasárnap – írta az MTI.

2018.06.24.

Noha a tegnapi futamon könnyebb sérülést szenvedett Michelisz Norbert, a vasárnap délelőtti időmérőn is autóba ült és a második rajthelyet szerezte meg.

2018.06.24.

Michelisz Norbert megsérült a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének első, szombati napján.

 
2018.06.23.

A Hyundai magyar versenyzője volt szinte az egyetlen, aki nem ragadt be a roncsok közé.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....
2025.12.25
Egy Chery Tiggo 7 járőrautó csatlakozott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság....
2025.12.25
A jégmentesítő rendszerrel kapcsolatos problémák miatt az Austrian Airlines megbízásából közlekedő....