Három éve indult el a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő TramTrain. A Magyarországon egyedülálló közlekedési módot, a vasútvillamost rögtön az indulását követően megkedvelték utasok, népszerűsége azóta is töretlen – közölte a MÁV-START pénteken az MTI-vel.
Közzétette a MÁV, hogy tavaly mennyien vették igénybe a TramTrain járatokat.
Folyamatosan nő a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos forgalma, utasainak száma februárban megközelítette a 200 ezret - közölte a MÁV-START.
Csütörtökön megérkezett Szentesre a tramtrain kilencedik szerelvény is a spanyolországi Valenciából. A már forgalomba álltak még ingyen használhatók Szeged és Hódmezővásárhely között.
A Mávinform felhívta a figyelmet arra, hogy a KRESZ szabályai szerint a vasútvillamosnak minden közlekedési járművel szemben elsőbbsége van.
Magyarországon utoljára 1913-ban, Pécsett építettek villamospályát, ami 47 évig szolgálta a közlekedést. Hódmezővásárhely immár az ötödik magyar város, ahol lesz villamos, 2021 végén a központból 30 perc alatt lehet majd eljutni Szeged centrumába a tramtrain beruházásnak köszönhetően.

Magyarországon utoljára 1913-ban, Pécsett építettek villamospályát, ami 47 évig szolgálta a közlekedést. Hódmezővásárhely immár az ötödik magyar város, ahol lesz villamos, 2021 végén a városközpontból 30 perc alatt lehet majd eljutni Szeged centrumába a tramtrain beruházásnak köszönhetően.
- Nem kerül duplájába a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train járművek beszerzése, az ár 16,27 százalékkal haladja meg a becsült értéket - reagált a Stadler nemzetközi vasúti járműgyártó cég a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfői közleményére kedden...